Arsenal vs Brighton Tippek 2023. 05. 14.

Arsenal

Arsenal

0 : 3

Brighton & Hove Albion

Brighton & Hove Albion

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: Premier League
  • Dátum: 2023. 05. 14.
  • Kezdési idő: 16:30 UK / 17:30 CEST
  • Helyszín: Emirates Stadion (London)

A Premier League mostmár tényleg a hajrában futja utolsó köreit, pár csapat kivételével már mindenki a 38 fordulós szezonban a 36. fordulót várja, így tesz az Arsenal is, akiknek ez a 3 meccs az utolsó esélyük arra, hogy valahogy még visszakaparintsák az első helyet a Manchester Citytől, ebből a három meccsből pedig az első most az Arseanjl-Brighton.

A hazai Arsenal, mint már mondtam jelenleg nem első, hiszen az előző pár kör alatt a Manchester City kiforgatta a kezükből a bajnoki címet, mostani állás szerint tehát az Arsenal 35 meccsel és 81 ponttal a második, a Man. City pedig 34 meccsel és 82 ponttal az első, tehát az ágyúsok is lehetnek még bajnokok, de ahhoz hibátlan játékra és a City hibájára lesz szükségük. A Brighton nem ilyen körökben mozog, de saját súlycsoportukban remekül teljesítenek, hiszen a 7. helyen állnak úgy, hogy az egész tabellán ők játszották a legkevesebb mecset, szám szerint még cask 33-ma, ezalatt pedig szereztek 55 pontot, tehát még a 6. helyen is végezhetnek, hisz előttük a 57 pontos Tottenham áll.

Szerintem ezt a meccset hazai pályán az Arsenal nyeri meg, úgy gondolom, hogy ha még itt a lehetőség meg kell próbálniuk minden pontot kicsikarni ebből a három meccsből és ezt meg is teszik.

Arsenal vs Brighton & Hove Albion Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Arsenal

    0 : 3

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

  2. Brighton & Hove Albion

    2 : 4

    Arsenal

    Premier League

  3. Arsenal

    1 : 3

    Brighton & Hove Albion

    Carabao Cup

  4. Arsenal

    1 : 2

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

  5. Brighton & Hove Albion

    0 : 0

    Arsenal

    Premier League

Arsenal

Arsenal csapathírek

A csapat előző öt meccse nem rossz. Öt meccs, kettő győzelem, kettő döntetlen és egy vereség, ebből pedig mind bajnoki, azaz mind tét meccs volt.

A keretben egy fontos sérült van, mégpedig nem más, mint a fiatal 22 éves védő, Saliba, akinek a pótlása valójában szerintem nem annyira nagy feladat Mikel Arteta vezetőedzőnek, hiszen számos más védőjuk áll még rendelkezésre, például Kiwior vagy Holding személyében.

A klubnak egyébként nem csak az elkövetkezendő meccsek a fontosak, hiszen ha már az előző fordulóban kikapnak, akkor is eldőlt volna a bajnoki cím sorsa, azonban egy Newcastle elleni győzelemmel tartották életben a reményt a hajrára.

Az utolsó mérkőzést a Arsenal

  1. Arsenal

    5 : 0

    Wolverhampton Wanderers

    Premier League

  2. Nottingham Forest

    1 : 0

    Arsenal

    Premier League

  3. Arsenal

    0 : 3

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

  4. Newcastle United

    0 : 2

    Arsenal

    Premier League

  5. Arsenal

    3 : 1

    Chelsea

    Premier League

Arsenal lineup

Goalkeeper

  • 1

    Aaron Ramsdale

Defenders

  • 4

    Benjamin White

  • 15

    Jakub Kiwior

  • 6

    Gabriel Magalhães

  • 3

    Kieran Tierney

Midfielders

  • 8

    Martin Ødegaard

  • 20

    Jorginho

  • 34

    Granit Xhaka

Forwards

  • 7

    Bukayo Saka

  • 9

    Gabriel Jesus

  • 11

    Gabriel Martinelli

Brighton & Hove Albion

Brighton csapathírek

A csapat előző öt meccse nem a legjobb. Öt meccs, kettő győzelem és három vereség, ezek a meccsek viszont nem teljesen egyeznek meg az Arsenal öt Premier League mccsével, hiszen ebben négy bajnoki forduló mellett még egy FA Kuap elődöntő is volt.

A keretben van egy-két sérült, de nem olyan létfontosságú játékosok akiknek a kezdőből való kihagyása biztos vereséget von maga után, így Roberto de Zerbi vezetőedző a lehető legjobb Brighton kezdőt állíthatja pályára Londonban vasárnap késő délután.

Az utolsó mérkőzést a Brighton & Hove Albion

  1. Aston Villa

    2 : 1

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

  2. Brighton & Hove Albion

    1 : 1

    Manchester City

    Premier League

  3. Brighton & Hove Albion

    3 : 1

    Southampton

    Premier League

  4. Newcastle United

    4 : 1

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

  5. Arsenal

    0 : 3

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

Brighton & Hove Albion lineup

Goalkeeper

  • 23

    Jason Steele

Defenders

  • 25

    Moisés Caicedo

  • 5

    Lewis Dunk

  • 6

    Levi Colwill

  • 30

    Pervis Estupiñán

Midfielders

  • 13

    Pascal Groß

  • 27

    Billy Gilmour

  • 22

    Kaoru Mitoma

  • 10

    Alexis Mac Allister

  • 20

    Julio Enciso

Forwards

  • 28

    Evan Ferguson

Fontos Tudnivalók

  1. Az Arsenal előző öt hazai meccséből egyet bukott csak el.
  2. A Brighton legutóbbi öt idegenbeli meccséből kettőt tudott csak megnyerni.
  3. Az Arsenal előző hét meccsén összesen 17 gólt lőtt és 13-mat kapott.
  4. A Brighton legutóbbi hét meccsének gólaránya 12 szerzett és 12 kapott gól.

Fő előrejelzés Arsenal - Brighton & Hove Albion

1. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
winrate

0% winrate

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

Unibet

1.75

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

1 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

1 szavazat

Nem 0%

További tippek

Csapat 1 nyer

Legjobb odds-ok:1.75

Több mint 2.5

Legjobb odds-ok:1.48

MCG

Legjobb odds-ok:1.55

12

Legjobb odds-ok:1.23

Arsenal & Brighton & Hove Albion jelenlegi állás a Premier League

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Manchester City 38 28 5 5 94 - 33 +61 89
2 Arsenal 38 26 6 6 88 - 43 +45 84
3 Manchester United 38 23 6 9 58 - 43 +15 75
4 Newcastle United 38 19 14 5 68 - 33 +35 71
5 Liverpool 38 19 10 9 75 - 47 +28 67
6 Brighton & Hove Albion 38 18 8 12 72 - 53 +19 62
7 Aston Villa 38 18 7 13 51 - 46 +5 61
8 Tottenham Hotspur 38 18 6 14 70 - 63 +7 60
9 Brentford 38 15 14 9 58 - 46 +12 59
10 Fulham 38 15 7 16 55 - 53 +2 52
11 Crystal Palace 38 11 12 15 40 - 49 -9 45
12 Chelsea 38 11 11 16 38 - 47 -9 44
13 Wolverhampton Wanderers 38 11 8 19 31 - 58 -27 41
14 West Ham United 38 11 7 20 42 - 55 -13 40
15 AFC Bournemouth 38 11 6 21 37 - 71 -34 39
16 Nottingham Forest 38 9 11 18 38 - 68 -30 38
17 Everton 38 8 12 18 34 - 57 -23 36
18 Leicester City 38 9 7 22 51 - 68 -17 34
19 Leeds United 38 7 10 21 48 - 78 -30 31
20 Southampton 38 6 7 25 36 - 73 -37 25

Arsenal vs Brighton - GYIK

?

Hol nézhető?

Premier League bajnokikat a szokásos módon a Spíler 1 csatornán lehet megtalálni.
?

Ki lesz a bíró?

Az Angol Madley A. lesz a játékvezető.
?

Kitől lehet gólokat várni?

Gólokat mindeenkéépp lehet várni az Arsenal támadó triójától azaz a Martinelli, Jesus, Saka hármastól, illetve Odegaardtól, a Brightontól pedig az Argentín világbajnok Mac Allister lehet a legveszélyesebb a kapura.