Arsenal vs Sevilla Tippek 2023. 11. 08.

Arsenal

Arsenal

2 : 0

Sevilla

Sevilla

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: Bajnokok Ligája
  • Dátum: 2023. 11. 08.
  • Kezdési idő: 20:00 UK / 21:00 CET
  • Helyszín: Emirates Stadion (London)

A hét középén a megszokott időpontokbna, azaz kedden és szerdán ismét visszatért a Bajnokok Ligája, a csoporkör fordulók felát már lejátszoták a csapatok, most a 4. játékkörrel folytatódnak a meccsek, többek között szerdán este 9-kor az egyik legérdekesebb párosítással az Arsenal-Sevilla visszavágóval.

A hazai Arsenal előző szezonjához képest idén is remek formában van, a bajnokságban veretlenül harmadik helyezettek, a BL csoportben pedig 3 meccs alatt serzett 6 pontjukkal az első helyen állnak. A Sevilla eredményei kissé leszállóágon vannak, a csapat a megszokott 4. helyekhez képest tavaly csak a 12. helyen végzett, idén pedid jelenleg a 14. helyen állnak, a BL szereplésről mégsem csúsztak le, hiszen ők nyerték az előző Európa Liga kiírást, így egyenes ágon BL csoportkörbe jutottak, azonban ennek lehet, hogy hamar ismét Európa Liga lesz a vége, hiszen a csapat 3 meccs után 2 ponttal áll a harmadik helyen. Az első meccsnek a két csapat között itt a BL-ben Arsenal sikr lett a vége, a Londoniak 2-1-re verték a Sevillát idegenben.

Szerintem ezt a meccset az Arsenal nyeri, idegenben is láthattuk őket nyerni a Sapnyolok ellen, úgy gondolom, hazai pályán csak könnyebb dolguk lesz.

Arsenal vs Sevilla Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Arsenal

    2 : 0

    Sevilla

    Champions League

  2. Sevilla

    1 : 2

    Arsenal

    Champions League

  3. Arsenal

    6 : 0

    Sevilla

    Emirates Cup

Arsenal

Arsenal csapathírek

A csapat előző öt meccse egészen jó. Öt meccs, kettő győzelem, egy döntetlen és két vereség, ebből három találkozó Premie League forduló, egy EFL Kupa meccs, egy pedig BL csoportkör volt.

A keretben nem nagyon változott a sérültek száma, még mindig két játékosuk nem lpéhet pályára, az egyikük Jurrien Timber belső védő, a Holland hátvéd hiánya addig nem okoz gondot, amíg a Saliba, Magalhaes védőpáros sem sérült meg, és jelenleg Mikel Arteta mindkét védőt bevetheti, a másik sérültjük már ennél jóval fájóbb, Bukayo Saka jobb szélső támadó sérült meg, a játékos eddig 4 gólnál és 3 gólpassznál jár, előbbivel második, utóbbival vezeti a ranglistát.

Az utolsó mérkőzést a Arsenal

  1. Arsenal

    6 : 0

    Lens

    Champions League

  2. Brentford

    0 : 1

    Arsenal

    Premier League

  3. Arsenal

    3 : 1

    Burnley

    Premier League

  4. Arsenal

    2 : 0

    Sevilla

    Champions League

  5. Newcastle United

    1 : 0

    Arsenal

    Premier League

Arsenal felállás

Kapus

  • 22

    David Raya

Védők

  • 18

    Oleksandr Zinchenko

  • 6

    Gabriel Magalhaes

  • 2

    William Saliba

  • 4

    Ben White

Középpályások

  • 20

    Jorginho

  • 41

    Declan Rice

  • 8

    Martin Odegaard

Támadók

  • 11

    Gabriel Martinelli

  • 14

    Eddie Nketiah

  • 9

    Gabriel Jesus

Sevilla

Sevilla csapathírek

A csapat előző öt meccse nem túl jó. Öt meccs. egy győzelem, három döntetlen és egy vereség, ebben az ötösben is volt három bajnoki, egy BL forduló és jelen esetben egy Copa Del Rey kupameccs is.

A keretben van pár sérült, két védő Marcao és Sergio Ramos, Diego Alonso vezetőedző ettől nem fog megijedni, hiszen még így is számos remek védő áll rendelkezésükre, azonban az nem túl jó jel, hogy a klublegenda Sergio Ramos még itt is folyamatosan sérült, főleg, hogy a játékos már 37 éves, így valószínűleg hamarosan bejelentheti visszavonulását, ezt azonban legalább nevelőklubjánál, a Sevillánál teheti meg.

Az utolsó mérkőzést a Sevilla

  1. Sevilla

    2 : 3

    PSV

    Champions League

  2. Real Sociedad

    2 : 1

    Sevilla

    La Liga

  3. Sevilla

    1 : 1

    Real Betis

    La Liga

  4. Arsenal

    2 : 0

    Sevilla

    Champions League

  5. Celta de Vigo

    1 : 1

    Sevilla

    La Liga

Sevilla felállás

Kapus

  • 13

    Orjan Nyland

Védők

  • 16

    Jesus Navas

  • 4

    Loic Badé

  • 6

    Nemanja Gudelj

  • 19

    Marcos Acuna

Középpályások

  • 18

    Djibril Sow

  • 24

    Boubakary Soumare

  • 10

    Ivan Rakitic

Támadók

  • 11

    Dodi Lukebakio

  • 15

    Youssef En-Nesyri

  • 17

    Erik Lamela

Arsenal vs Sevilla - Fontos Tudnivalók

  1. Az Arsenal előző öt hazai meccséből egyet sem vesztett el.
  2. A Sevilla legutóbbi öt idegenbeli meccséből egyet tudott csak megnyerni.
  3. Az Arsenal előző hét meccsén összesen 12 gólt lőtt és 9-cet kapott.
  4. A Sevilla legutóbbi hét meccsének gólaránya 12 szerzett és 10 kapott gól.

Fő előrejelzés Arsenal - Sevilla

1. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
nyerési arány

0% nyerési arány

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

20bet

1.3

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

4 szavazat

Igen 75%

user bg circle blue

4 szavazat

Nem 25%

További tippek

ÁH1 (-1.5)

Legjobb odds-ok:1.85

Kevesebb mint 2.5

Legjobb odds-ok:2.25

MCG - NO

Legjobb odds-ok:1.67

Kevesebb mint 3.5

Legjobb odds-ok:1.47

Arsenal & Sevilla jelenlegi állás a Champions League

Group B JM N D V
G - E
G Ptk
1 Arsenal 5 4 0 1 15 - 3 +12 12
2 PSV 5 2 2 1 7 - 9 -2 8
3 Lens 5 1 2 2 4 - 10 -6 5
4 Sevilla 5 0 2 3 6 - 10 -4 2

Arsenal vs Sevilla - GYIK

?

Hol nézhető?

A találkozót az M4 Sport csatornán lehet majd megtalálni a 9 órás sávban.

?

Kitől lehet gólokat várni?

A meccsen én sak hazai találatra számítanék, tőlük esélyes lehet Gabriel Martinelli, Nketiah és a Saka beálló Gabriel Jesus is.