Cagliari vs Inter Tippek 2023. 08. 28

Cagliari

Cagliari

0 : 2

Internacionale

Internacionale

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: Seria A
  • Dátum: 2023. 08. 28.
  • Kezdési idő: 19:45 UTC +1 / 20:45 CEST
  • Helyszín: Unipol Domus (Cagliari)

Az augusztus vége felé haladva a legtöbb nagy bajnokság már a 3., 4. fordulójára készül, a Seria A azonban kisebb lemaradásban van, ugyanis az Olasz első soztály még csak most vág bele a második fordulóba, a hétvégén már elkezdődnek a rangadók, de még hétfőn is láthatunk majd meccseket, többek között egy Cagliari-Inter találkozót.

A hazai Cagliari az előző szezonban a 18. lett 30 ponttal, ami azt jelenti, hogy ha egy győzelemmel többet szerez akkor a Salernitana búcsúzik és nem ők, viszont ez nem így történt, így 2022-23-as szezont a feljutással töltötték a Seria B-ből, most ismét az első osztályban szerepelhetnek, a 2023-24-es szezonbeli első bajnokijukon pedig a Torinoval játszottak 0-0-át. Az Inter természetesen nem küzd a kieséssel, az előző idényben a 3. hely lett az övék, 2 ponttal lemaradva a második Laziotól és 18 ponttal az első Napoli mögött.

Szerintem az erőviszonyok egyértelműek és hiába a hazai pálya, ha egy tavaly még Seria B-s csapat fogad egy Bajnokok Ligája indulót, így tehát úgy érzem, a papírforma lép majd életbe és az Inter könnyedén megnyeri ezt a meccset.

Cagliari vs Internacionale Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Cagliari

    0 : 2

    Internacionale

    Serie A

  2. Cagliari

    1 : 3

    Internacionale

    Serie A

  3. Internacionale

    4 : 0

    Cagliari

    Serie A

Cagliari

Cagliari csapathírek

A csapat előző öt meccse remek. Öt meccs, három győzelem, és kettő döntetlen, ebből az ötösből a bajnoki meccsen kívül három találkozó barátságos felkészülési meccs volt, a mardék egy pedig Coppa Italia forduló.

A keretben van sérült, nem is kevés, összesen 5 játékost számol el sérültként a csapat, köztük három középpályás, Gaston Pereiro akinek a sérüléséről semmit se lehet tudni, Marco Mancosu, ő már jövő hónapban visszatérhet a csapat edzéseire és Marko Rog, aki jövő év februárjáig biztosan nem léphet pályára, a sérült csatárok között ott van a fiatal szélső Jacopo Desogus, a 20 éves támado a Delfino Pescarában töltött kölcsönéből tért vissza, az utolsó sérültjük pedig Gianluca Lapadula aki boka műtéten esett át, de októberben már játékképes lesz.

Az utolsó mérkőzést a Cagliari

  1. Cagliari

    0 : 0

    Udinese

    Serie A

  2. Bologna

    2 : 1

    Cagliari

    Serie A

  3. Cagliari

    0 : 2

    Internacionale

    Serie A

  4. Torino

    0 : 0

    Cagliari

    Serie A

  5. Cagliari

    2 : 1

    Palermo

    Coppa Italia

Cagliari lineup

Kapus

  • 1

    Boris Radunović

Védők

  • 28

    Gabriele Zappa

  • 4

    Alberto Dossena

  • 33

    Adam Obert

  • 27

    Tommaso Augello

Középpályások

  • 29

    Antoine Makoumbou

  • 25

    Ibrahim Sulemana

  • 19

    Gaetano Oristanio

  • 8

    Nahitan Nández

  • 21

    Jakub Jankto

Támadók

  • 30

    Leonardo Pavoletti

Internacionale

Inter csapathírek

A csapat előző öt meccs kifogásolhatastlan. Öt meccs, négy győzelem és egy döntetlen, ebben is megtalálható természtesen az egy bajnoki, emellett pedgi négy barátságos találkozót láthatunk még az ötösben.

A keretben itt is van sérült, Francesco Acerbi védő izomsérülésre hivatkozva nem tudja vállalni a játékot, de Simone Inzaghi vezetőedző nem hinném, hogy kétségbe esne, hiszen számos remek védő áll még rendelkezésre a csapatban.

Az Inter átigazolásai szépne alakutak a nyáron, távozott Edin Dzeko a Fenerbahcéhez, viszont a csapat ingyen meg tudta szerezni Marcus Thuramot a Francia válogatott csatárt a Mönchengaldbachtól, André Onana is eligazolt, a Manchester Unitedben váltja De Gea, az Inter az ő helyére Yann Sommert szerezte meg a Bayerntől, Skriniar ingyen ment a PSG-hez, Brozovicért 18 millió Eurót adott az Al Nassr, Robin Gosens pedig úgy tűnik nem teljesítette a hozzá fűzött reményeket ugyanis a Union Berlin kedvéért 13 millió Euróért megváltak tőle.

Az utolsó mérkőzést a Internacionale

  1. Real Sociedad

    1 : 1

    Internacionale

    Champions League

  2. Internacionale

    5 : 1

    Milan

    Serie A

  3. Internacionale

    4 : 0

    Fiorentina

    Serie A

  4. Cagliari

    0 : 2

    Internacionale

    Serie A

  5. Internacionale

    2 : 0

    Monza

    Serie A

Internacionale lineup

Kapus

  • 1

    Yann Sommer

Védők

  • 36

    Matteo Darmian

  • 6

    Stefan de Vrij

  • 95

    Alessandro Bastoni

Középpályások

  • 2

    Denzel Dumfries

  • 23

    Nicolò Barella

  • 20

    Hakan Çalhanoğlu

  • 22

    Henrikh Mkhitaryan

  • 32

    Federico Dimarco

Támadók

  • 10

    Lautaro Martínez

  • 9

    Marcus Thuram

Cagliari vs Inter - Fontos Tudnivalók

  1. A Cagliari előző öt hazai meccséből egyet sem vesztett el.
  2. Az Inter legutóbbi öt idegenbeli meccséből négyet is megnyert.
  3. A Cagliari legutóbbi hét meccsén összesen 14 gólt lőtt és 4-gyet kapott.
  4. Az Inter legutóbbi hét meccsének gólaránya 23 szerzett és 8 kapott gól.

Fő előrejelzés Cagliari - Internacionale

2. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
winrate

0% winrate

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

Unibet

1.44

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

2 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

2 szavazat

Nem 0%

További tippek

ÁH2 (-1)

Legjobb odds-ok:1.68

Kevesebb mint 2.5

Legjobb odds-ok:2.15

MCG - NO

Legjobb odds-ok:1.91

ÁH2 (-1.5)

Legjobb odds-ok:2.2

Cagliari & Internacionale jelenlegi állás a Serie A

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Inter 4 4 0 0 13 - 1 +12 12
2 Juventus 4 3 1 0 9 - 2 +7 10
3 Milan 4 3 0 1 9 - 7 +2 9
4 Lecce 4 2 2 0 7 - 4 +3 8
5 Napoli 4 2 1 1 8 - 5 +3 7
6 Frosinone 4 2 1 1 7 - 6 +1 7
7 Torino 4 2 1 1 5 - 4 +1 7
8 Fiorentina 4 2 1 1 9 - 9 0 7
9 Hellas Verona 4 2 1 1 4 - 4 0 7
10 Atalanta 4 2 0 2 8 - 5 +3 6
11 Bologna 4 1 2 1 3 - 4 -1 5
12 Roma 4 1 1 2 11 - 6 +5 4
13 Genoa 4 1 1 2 4 - 7 -3 4
14 Monza 4 1 1 2 3 - 6 -3 4
15 Lazio 4 1 0 3 4 - 7 -3 3
16 Udinese 4 0 3 1 1 - 4 -3 3
17 Sassuolo 4 1 0 3 5 - 9 -4 3
18 Cagliari 4 0 2 2 1 - 4 -3 2
19 Salernitana 4 0 2 2 3 - 8 -5 2
20 Empoli 4 0 0 4 0 - 12 -12 0

Cagliari vs Inter - GYIK

?

Hol nézhető?

A mérkőzés több helyen is megnézhető. Elérhető lesz a Bet365 live streamjén regisztrált felhasználóknak, illetve elérhető lesz a livetv sx oldalán a Top match livestreamsben.

Emellett megtalálhatjátok a meccset a helyi televízió csatornákon is. Élvezd a MightyTips-szel.

?

Ki lesz a bíró?

A Seria A meccseken természtesen mindig Olasz játékvezetőket láthatunk, ez most sincs másképp, a bíró Fabbri M. lesz.

?

Kitől lehet gólokat várni.

A hazai csapattól én egyáltalán nem várok gólt, az Intrtől viszont akár több találat is születhet, gólszerző lehet Lautaro Martinez, Thuram de még akár valamelyik szélső, Dimarco vagy Dumfries is.