Chelsea vs Manchester City Tippek

Chelsea

Chelsea

Sep 25

13:30

0 : 1

Manchester City

Manchester City

Adam Hahn

Adam Hahn

Sziasztok! Hahn Ádám vagyok és itt egy kis történet rólam:

Annak idején kipróbáltam az összes sportot, amit csak tudtam, hogy megtaláljam azt a sportágat, ami igazán tetszene. Mai napig sokat kosárlabdázok és focizok a barátaimmal, de már profibb csapatban nem játszok. Sosem voltam sportoló szellemű és alkatú igazán, de az évek során rájöttem, hogy analizálni a játékosokat, meccseket és az adatokat követni sokkal több örömöt okoz nekem, mint játszani.

Chelsea vs Manchester City Fogadási Tippek

A szombati nap alkalmával sok Premier League meccs kerül megrendezésre. A nap fénypontja rögtön az első a Stamford Bridge-ben játszódó találkozó lesz. A BL döntő visszavágója, ezúttal Chelsea hazai pályán, Manchester City ellen fog játszódni. Az angol futball szerelmesei már biztosan megvették a jegyüket erre a felettébb izgalmas meccsre. Már ötödjére találkozik 2021-ben a két fél. Az első négyen 3 Chelsea győzelem és egy vereség született.

A hazai csapat sorban negyedszerre szívesen megverné az ellenfelét, de ezt ők is tudják, hogy nem lesz könnyű. 13 ponttal azonban pillanatnyilag a liga élén állnak Liverpool és Manchester United-dal egyetemben. Legutóbb egy nagyon erős Tottenham csapatot sikerült legyőzniük egy kitűnő 3:0-s eredménnyel.

Manchester City, ugyan le van maradva 3 ponttal, de így sem kell még lemondaniuk az újabb első hely szerzésről, hiszen sok forduló van még vissza. A csapatnak nagy falatot jelentett Southampton és egyik féltől sem született gól, így 1-1 ponttal utaztak haza.

Véleményünk szerint ez az összecsapás lesz a nap egyik fénypontja és érdemes lesz majd követni az eseményeket. Sok korábbi találkozóhoz hasonlóan most sem fog több, mint 2.5 gól születni.

Chelsea

Chelsea Hírek

A csapat Thomas Tuchel-lel újra sikeres akar lenni és egyelőre jó úton haladnak. Chelsea fő kapusa Edouard Mendy még mindig nem léphet pályára. Az edző szerint a egutóbbi edzésen már megpróbállt játszani, de úgy döntöttek, hogy ég pihentetik Mendy-t, amíg 100%-ot nem tud hozni. Egy csatár Christian Pulisic a bokasérülése miatt szintén kihagyja a szombati meccset.

Chelsea Instagram

Manchester City

Manchester City Hírek

Manchester City újra az első helyért játszik és a BL-en is szeretne magáévá tudni egy kupát. Ehhez viszont Pep Guardiola-nak egy egészséges csapatra lenne szüksége, ami ezzel az alkalommal szintén nem válik valósággá. A keretből Zack Steffen (kapus), Benjamin Mendy (védő), Oleksandr Zinchenko (védő), John Stones (védő) és Kayky biztosan nem játszhatnak szombaton

Manchester City Instagram

Chelsea vs Manchester City Hol Nézhető

A mérkőzést a Digisport 1 közvetíti élőben, illetve a fogadási platformokon is követhető lesz.

Chelsea vs Manchester City Fontos Tudnivalók

  • A három legutóbbi meccset Chelsea nyerte
  • A legutóbbi összecsapás 1:0-ra végződött
  • Mindkét csapat a vereséges meccseinek nagy részén csak 1 gólt kap

országából

Új fogadási oldal itt országából

100%-os bónusz akár 40.000 HUF értékig

Kérem a bónuszt

Chelsea vs Manchester City előnézet: Legjobb odds-ok

A Mightytipsnél találod a legfrissebb tippeket a következő Chelsea vs Manchester City mérkőzésről, 30 sportfogadási oldal részletes elemzését és a legjobb oddsokat. Az oddsok közvetlenül az online bukmékerektől származnak, öt percenként frissítve.

Chelsea vs Manchester City odds

Frissítve: 12:29:35 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

35.000 HUF
35.000 HUF
35.000 HUF
20.000 HUF
15.000 HUF

Csapat 1 nyer

2.97
2.95
2.95
3
2.8

Csapat 2 nyer

2.69
2.6
2.6
2.6
2.7

Döntetlen

3.2
3
3.15
3
3.1

Kevesebb mint 2.5

1.84
1.77
1.66

Több mint 2.5

2.08
2.11
2.1

Kevesebb mint 3.5

1.29
1.29

Több mint 3.5

3.8
3.6

MCG

1.84
1.83

MCG - NO

1.97
1.95

Dupla esély (1X)

1.55
1.5

12

1.36
1.38

Dupla esély (X2)

1.44
1.43

Hazai csapat 2,5-nél több

5.1
5

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

5.9
5.5

Vendégcsapat 2,5-nél több

4.5
4.33

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

5.4
5

Chelsea vs Manchester City odds

Frissítve: 12:29:35 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

Koppints az összes odds-ért

Legjobb odds-ok

Csapat 1 nyer

3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.97
35.000 HUF
2.95
35.000 HUF
2.95
20.000 HUF
3
15.000 HUF
2.8

Csapat 2 nyer

2.7

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.69
35.000 HUF
2.6
35.000 HUF
2.6
20.000 HUF
2.6
15.000 HUF
2.7

Döntetlen

3.2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.2
35.000 HUF
3
35.000 HUF
3.15
20.000 HUF
3
15.000 HUF
3.1

Kevesebb mint 2.5

1.84

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.84
35.000 HUF
1.77
20.000 HUF
1.66

Több mint 2.5

2.11

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.08
35.000 HUF
2.11
20.000 HUF
2.1

Kevesebb mint 3.5

1.29

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.29
20.000 HUF
1.29

Több mint 3.5

3.8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.8
20.000 HUF
3.6

MCG

1.84

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.84
20.000 HUF
1.83

MCG - NO

1.97

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.97
20.000 HUF
1.95

Dupla esély (1X)

1.55

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.55
20.000 HUF
1.5

12

1.38

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.36
20.000 HUF
1.38

Dupla esély (X2)

1.44

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.44
20.000 HUF
1.43

Hazai csapat 2,5-nél több

5.1

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5.1
20.000 HUF
5

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

5.9

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5.9
20.000 HUF
5.5

Vendégcsapat 2,5-nél több

4.5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
4.5
20.000 HUF
4.33

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

5.4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5.4
20.000 HUF
5

Ki fog nyerni?

Chelsea (2)

50%

Manchester City (1)

25%

Döntetlen (1)

25%

Chelsea vs Manchester City Egymás elleni (H2H) statisztika

25.09.21
0 : 1
Chelsea
-
Manchester City

Több Kevésbé

Chelsea Az utolsó mérkőzést a Chelsea
16.10.21
W
0 - 1
Brentford
-
Chelsea

Több Kevésbé

02.10.21
L
3 - 1
Chelsea
-
Southampton

Több Kevésbé

29.09.21
L
1 - 0
Juventus
-
Chelsea

Több Kevésbé

25.09.21
W
0 - 1
Chelsea
-
Manchester City

Több Kevésbé

19.09.21
W
0 - 3
Tottenham Hotspur
-
Chelsea

Több Kevésbé

14.09.21
L
1 - 0
Chelsea
-
Zenit

Több Kevésbé

11.09.21
L
3 - 0
Chelsea
-
Aston Villa

Több Kevésbé

28.08.21
D
1 - 1
Liverpool
-
Chelsea

Több Kevésbé

22.08.21
W
0 - 2
Arsenal
-
Chelsea

Több Kevésbé

14.08.21
L
3 - 0
Chelsea
-
Crystal Palace

Több Kevésbé

Manchester City Az utolsó mérkőzést a Manchester City
16.10.21
L
2 - 0
Manchester City
-
Burnley

Több Kevésbé

03.10.21
D
2 - 2
Liverpool
-
Manchester City

Több Kevésbé

28.09.21
L
2 - 0
Paris Saint Germain
-
Manchester City

Több Kevésbé

25.09.21
W
0 - 1
Chelsea
-
Manchester City

Több Kevésbé

18.09.21
D
0 - 0
Manchester City
-
Southampton

Több Kevésbé

15.09.21
L
6 - 3
Manchester City
-
RB Leipzig

Több Kevésbé

11.09.21
W
0 - 1
Leicester City
-
Manchester City

Több Kevésbé

28.08.21
L
5 - 0
Manchester City
-
Arsenal

Több Kevésbé

21.08.21
L
5 - 0
Manchester City
-
Norwich City

Több Kevésbé

15.08.21
L
1 - 0
Tottenham Hotspur
-
Manchester City

Több Kevésbé

Chelsea vs Manchester City Felállás előrejelzés

Chelsea vs Manchester City Felállás előrejelzés
16

Edouard Mendy

28

César Azpilicueta

4

Andreas Christensen

2

Antonio Rüdiger

24

Reece James

7

N'Golo Kanté

5

Jorginho

8

Mateo Kovačić

3

Marcos Alonso

9

Romelu Lukaku

11

Timo Werner

31

Ederson

2

Kyle Walker

3

Rúben Dias

14

Aymeric Laporte

27

João Cancelo

20

Bernardo Silva

16

Rodri

17

Kevin De Bruyne

9

Gabriel Jesus

47

Phil Foden

10

Jack Grealish

Regular Season

Klub JM N D V
G - E
G Ptk
1 Chelsea 8 6 1 1 16 - 3 +13 19
2 Liverpool 8 5 3 0 22 - 6 +16 18
3 Manchester City 8 5 2 1 16 - 3 +13 17
4 Brighton & Hove Albion 8 4 3 1 8 - 5 +3 15
5 Manchester United 8 4 2 2 16 - 10 +6 14
6 Everton 7 4 2 1 13 - 8 +5 14
7 Brentford 8 3 3 2 10 - 7 +3 12
8 Wolverhampton Wanderers 8 4 0 4 8 - 8 0 12
9 Tottenham Hotspur 7 4 0 3 6 - 10 -4 12
10 West Ham United 7 3 2 2 14 - 10 +4 11
11 Leicester City 8 3 2 3 13 - 14 -1 11
12 Aston Villa 8 3 1 4 12 - 12 0 10
13 Arsenal 7 3 1 3 5 - 10 -5 10
14 Crystal Palace 7 1 4 2 8 - 11 -3 7
15 Southampton 8 1 4 3 6 - 10 -4 7
16 Watford 8 2 1 5 7 - 15 -8 7
17 Leeds United 8 1 3 4 7 - 15 -8 6
18 Newcastle United 7 0 3 4 8 - 16 -8 3
19 Burnley 8 0 3 5 5 - 13 -8 3
20 Norwich City 8 0 2 6 2 - 16 -14 2

Jelölések:

Játékos csapatok
JM
Játszott mérkőzések
N
Nyert
D
Döntetlen
V
Vesztes
G - E
Gólok - gólok Ellen
G
Gólkülönbség
Ptk
Pontok

A legjobb freebetek & promóciós ajánlatok Magyarországon országából

Egyéb jóslatok

Játékosok hozzászólásai

Betöltés...

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése