Dundalk vs St. Patricks Athletic Tippek 2023. 06. 26.

Dundalk

Dundalk

1 : 1

St Patrick's

St Patrick's

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: Ír Premier Division
  • Dátum: 2023. 06. 26.
  • Kezdési idő: 19:45 UK / 20:45 CEST
  • Helyszín: Oriel Park (Dundalk)

A klubfutball legmagasabb szintű bajnokságai és tornái lezárultak és leginkább már válogatott meccseket láthatunk, de pár bajnokság még csak most lép be az utolsó harmadba, mint példaul az Ír első osztály is, ahol a 23. forduló következik többek között a Dundalk-St Patricks meccsel.

A hazai Dundalk jelenleg 22 lejátszott meccs után 35 ponttal az 5. helyezettek a 10 csapatos bajnokságban, azonban még több, mint 10 meccs hátra van a bajnokságból, így még akár BL selejtezőbe is kerülhetnek, hisz a 4. helyezettel holtversenyben állnak, az első helyezett pedig 8 pontra áll. A St Patricks ennél jobban áll, nekik ugyanennyi, azaz 22 meccs alatt 38 pontot sikerült gyűjteniük amivel 3.-ak, ez pedig már Konferencia Liga selejtrzőt jelent számukra

Szerintem a két csapat eléggé egyszinten áll és szoros meccs lehet, de a hazai pályá és a St Patricks sérültjei miatt úgy gondolom, hogy a Dundalk fogja megnyerni a meccset.

Dundalk vs St Patrick's Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Dundalk

    1 : 1

    St Patrick's

    Premier Division

  2. St Patrick's

    2 : 1

    Dundalk

    Premier Division

  3. Dundalk

    5 : 0

    St Patrick's

    Premier Division

  4. Dundalk

    1 : 2

    St Patrick's

    Premier Division

  5. St Patrick's

    1 : 1

    Dundalk

    Premier Division

Dundalk

Dundalk csapathírek

A csapat előző öt meccse nem rossz. Öt meccs három győzelem és kettő vereség, ebből pedig mind az 5 meccs Ír bajnoki volt.

A keretben a sérültek száma 0, tehát Stephen O'Donnell vezetőedző a legeslegjobb Dundalkot küldheti pályára a Dundalk városi stadionban kedd este.

A két klub egyébként a keretek értéke alapján sem áll messze egymástól, a Dundalk 2,5 millió Euró, míg a St Patricks 3,5 millió Euró összértékkel rendelkezik, így minden szempontból jó meccsre számíthatunk.

Az utolsó mérkőzést a Dundalk

  1. Galway United

    4 : 0

    Dundalk

    FAI Cup

  2. Dundalk

    1 : 3

    Derry City

    Premier Division

  3. Shamrock Rovers

    1 : 0

    Dundalk

    Premier Division

  4. Bray Wanderers

    0 : 1

    Dundalk

    FAI Cup

  5. Dundalk

    1 : 0

    Sligo Rovers

    Premier Division

Dundalk lineup

Kapus

  • 1

    Nathan Shepperd

Védők

  • 4

    Andrew Boyle

  • 18

    Robert McCourt

  • 5

    Louie John Annesley

  • 2

    Archie Daniel Davies

Középpályások

  • 10

    Gregory Sloggett

  • 21

    Paul Doyle

  • 77

    Rayhaan Rahim Amari Tulloch

  • 27

    Connor Malley

Támadók

  • 9

    Patrick Hoban

  • 28

    Ryan O'Kane

St Patrick's

St. Patricks Athletic csapathírek

A csapat előző öt meccse nagyon jó. Öt meccs, négy győzelem és egy vereség, természtesen ebben is mind az öt meccs Ír Premier Division bajnoki forduló volt.

A keretben itt már nem is egy sérült lelhető fel, ami számottevő lesz a meccsre nézve, először is a csapat első számú kapusa Rogers nem áll készen a játékra, rajta kívül pedig még két védőt, Grivostit és Redmondot kell kihagynia a kezdőből Jon Daly vezetőedzőnek, tehát a védelmi szakaszon igen erősen meggyengült a St Patricks.

Az utolsó mérkőzést a St Patrick's

  1. Finn Harps

    1 : 2

    St Patrick's

    FAI Cup

  2. Shelbourne

    2 : 1

    St Patrick's

    Premier Division

  3. UCD

    0 : 1

    St Patrick's

    Premier Division

  4. Derry City

    0 : 0

    St Patrick's

    FAI Cup

  5. St Patrick's

    0 : 0

    Bohemians

    Premier Division

St Patrick's lineup

Kapus

  • 36

    Dean Lyness

Védők

  • 3

    Anthony Breslin

  • 2

    Noah Lewis

  • 12

    Harry Brockbank

  • 22

    Sam Curtis

Középpályások

  • 8

    Chris Forrester

  • 20

    Jake Mulraney

  • 6

    Jamie Lennon

  • 24

    Adam Murphy

Támadók

  • 14

    Mark Doyle

  • 15

    Conor Carty

Dundalk vs St. Patricks Athletic Fontos Tudnivalók

  1. A Dundalk előző öt hazai meccséből egyet sem bukott el.
  2. A St Patricks legutóbbi öt idegenbeli meccséből kettőt is elveszített.
  3. A Dundalk előző hét meccsén összesen 11 gólt lőtt és 12-tőt kapott.
  4. A St Patricks legutóbbi hét meccsének gólaránya 14 szerzett és 8 kapott gól.

Fő előrejelzés Dundalk - St Patrick's

1. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
winrate

0% winrate

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

Casinia

2.68

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

2 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

2 szavazat

Nem 0%

További tippek

ÁH1 (0)

Legjobb odds-ok:1.85

Több mint 3.5

Legjobb odds-ok:3

Több mint 2.5

Legjobb odds-ok:1.81

MCG

Legjobb odds-ok:1.6

Dupla esély (1X)

Legjobb odds-ok:1.5

Dundalk & St Patrick's jelenlegi állás a Premier Division

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Shamrock Rovers 30 16 10 4 55 - 25 +30 58
2 Derry City 30 15 9 6 47 - 23 +24 54
3 St Patrick's 29 15 5 9 51 - 34 +17 50
4 Bohemians 29 13 8 8 43 - 33 +10 47
5 Shelbourne 29 11 13 5 33 - 20 +13 46
6 Dundalk 29 12 7 10 41 - 38 +3 43
7 Drogheda United 29 9 8 12 35 - 41 -6 35
8 Sligo Rovers 30 9 6 15 32 - 41 -9 33
9 Cork City 29 7 6 16 32 - 51 -19 27
10 UCD 30 2 4 24 15 - 78 -63 10

Dundalk vs St Patricks - GYIK

?

Hol nézhető?

A mérkőzés több helyen is megnézhető. Elérhető lesz a Bet365 live streamjén regisztrált felhasználóknak, illetve elérhető lesz a livetv sx oldalán a Top match livestreamsben. Emellett megtalálhatjátok a meccset a helyi televízió csatornákon is. Élvezd a MightyTips-szel.

?

Kitől lehet gólokat várni?

A meccsen szerintem elég sok gól lesz, a Dundalktól Hoban, O'Kane és Malley lehetnek esélyesek, a St Patrickstól pedig Forrester lehet az első számú gólvágó.