Espanyol vs Real Madrid Tippek

Espanyol

Espanyol

Oct 03

16:15

2 : 1

Real Madrid

Real Madrid

Adam Hahn

Adam Hahn

Sziasztok! Hahn Ádám vagyok és itt egy kis történet rólam:

Annak idején kipróbáltam az összes sportot, amit csak tudtam, hogy megtaláljam azt a sportágat, ami igazán tetszene. Mai napig sokat kosárlabdázok és focizok a barátaimmal, de már profibb csapatban nem játszok. Sosem voltam sportoló szellemű és alkatú igazán, de az évek során rájöttem, hogy analizálni a játékosokat, meccseket és az adatokat követni sokkal több örömöt okoz nekem, mint játszani.

Espanyol vs Real Madrid Fogadási Tippek

A vasárnap folytatódó LaLiga miatt Cornella de Llobregat-i RCDE Stadion sem marad üresen. A hazai Espanyol Real Madrid ellen fog játszani. A két csapat idén még nem játszott egymás ellen. Tavaly viszont a legutóbbi összecsapás ugyanebben a felállásban 1:0-s idegen győzelemre végződött. Előtte még 3-szor nyert Real Madrid.

A hazai csapat nem kezdte túl jól a 21/22-es szezont. Összesen 6 ponttal csak a 14. helyen állnak, de eddig az övék a ligában a legkisebb lőtt és kapott gólok számának az összege, ebből levehető, hogy nagyon defenzív a játékuk. Tavaly nem voltak első osztályban és ez meg is látszik rajtuk.

Real Madrid viszont idén is remekül teljesít. 17 ponttal a liga élén vannak és 21 rúgott góllal magasan vezetik a góllövőlistát is. A csapat minden eddigi meccsét megnyerte, kivéve a Levante és Villarreal elleni döntetleneket. A BL-en pedig egy győzelem és egy vereségük van.

Véleményünk szerint jól véd a hazai csapat, de ennek ellenére több, mint 2.5 gól fog születni. Real Madrid kétségkívül jobb formában van és a BL veszteség után újult energiával ugranak neki a következő meccsnek.

Espanyol

Espanyol Hírek

Espanyol nem úgy került vissza a ligába, mint ahogy azt gondolták. Eddig nem sikerült túl jól teljesíteniük, de Vicente Moreno magabiztosan állítja, hogy ezek csak kezdeti nehézségek. Alaves ellen nemrég tudtak nyerni, talán ez elindítja a csapatot jó irányba, de Real Madrid ellen nagyon nehéz lesz pontot szerezni. Szerencsére Yangel Herrera (középpályás) lesz az egyetlen játékos, aki nem tud résztvenni a találkozón.

Espanyol Instagram

Real Madrid

Real Madrid Hírek

Real Madrid a hazai ligában tökéletesen játszik, viszont kedden a Bajnokok Ligájában hazai pályán játszottak, de ennek ellenére a moldovai Sheriff Tiraspol elverte őket 2:1-re. A Chelsea elleni BL elődöntő óta ez volt az első veresége a csapatnak. Carlo Ancelotti biztos benne, hogy ilyen nem fordul többször elő és a LaLigában meg főleg. A csapatból sok játékos is sérült. Ferland Mendy (védő), Marcelo (védő), Daniel Carvajal (védő), Dani Ceballos (középpályás) és Gareth Bale (csatár) nem léphetnek pályára vasárnap.

Real Madrid Instagram

Espanyol vs Real Madrid Hol Nézhető

A mérkőzést a Spíler 2 közvetíti élőben, illetve a fogadási platformokon is követhető lesz.

Espanyol vs Real Madrid Fontos Tudnivalók

  • Real Madrid január óta nem kapott ki a ligában
  • Espanyol 6 hazai meccsből csak 1-et tudott megnyerni
  • Real Madrid vendégként 20 meccsből csak 2-szer kapott ki

országából

Új fogadási oldal itt országából

100%-os bónusz akár 40.000 HUF értékig

Kérem a bónuszt

Fő előrejelzés

Vendégcsapat 2,5-nél több

Bukméker Odds Kattints a fogadáshoz Feliratkozási bónusz
CampoBet 2.45 Fogadj most 35.000 HUF
LVbet 2.38 Fogadj most 20.000 HUF

Egyetértesz a szerzővel Adam Hahn?

Adam Hahn

Espanyol vs Real Madrid előnézet: Legjobb odds-ok

A Mightytipsnél találod a legfrissebb tippeket a következő Espanyol vs Real Madrid mérkőzésről, 30 sportfogadási oldal részletes elemzését és a legjobb oddsokat. Az oddsok közvetlenül az online bukmékerektől származnak, öt percenként frissítve.

Espanyol vs Real Madrid odds

Frissítve: 1:09:42 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

35.000 HUF
35.000 HUF
35.000 HUF
20.000 HUF
15.000 HUF

Csapat 1 nyer

5.47
5.25
5
5
5

Csapat 2 nyer

1.65
1.63
1.65
1.65
1.67

Döntetlen

4.21
4.1
4
4
4

Kevesebb mint 2.5

1.93
2.15
2.1

Kevesebb mint 3.5

1.55
1.44
1.42

Több mint 2.5

1.95
1.75
1.66

Több mint 3.5

2.55
2.9
2.62

MCG

1.75
1.78

MCG - NO

2.05
2

Dupla esély (1X)

2.35
2.25

12

1.2
1.25

Dupla esély (X2)

1.16
1.17

ÁH2 (-1)

2.05

ÁH1 (+1)

1.78

ÁH2 (-1.5)

2.7

ÁH1 (+1.5)

1.47

Hazai csapat 2,5-nél több

8
8

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

11
10

Vendégcsapat 2,5-nél több

2.45
2.38

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

4.2
4.2

Espanyol vs Real Madrid odds

Frissítve: 1:09:42 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

Koppints az összes odds-ért

Legjobb odds-ok

Csapat 1 nyer

5.47

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5.47
35.000 HUF
5.25
35.000 HUF
5
20.000 HUF
5
15.000 HUF
5

Csapat 2 nyer

1.67

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.65
35.000 HUF
1.63
35.000 HUF
1.65
20.000 HUF
1.65
15.000 HUF
1.67

Döntetlen

4.21

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
4.21
35.000 HUF
4.1
35.000 HUF
4
20.000 HUF
4
15.000 HUF
4

Kevesebb mint 2.5

2.15

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.93
35.000 HUF
2.15
20.000 HUF
2.1

Kevesebb mint 3.5

1.55

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.55
35.000 HUF
1.44
20.000 HUF
1.42

Több mint 2.5

1.95

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.95
35.000 HUF
1.75
20.000 HUF
1.66

Több mint 3.5

2.9

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.55
35.000 HUF
2.9
20.000 HUF
2.62

MCG

1.78

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.75
20.000 HUF
1.78

MCG - NO

2.05

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.05
20.000 HUF
2

Dupla esély (1X)

2.35

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.35
20.000 HUF
2.25

12

1.25

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.2
20.000 HUF
1.25

Dupla esély (X2)

1.17

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.16
20.000 HUF
1.17

ÁH2 (-1)

2.05

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.05

ÁH1 (+1)

1.78

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.78

ÁH2 (-1.5)

2.7

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.7

ÁH1 (+1.5)

1.47

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.47

Hazai csapat 2,5-nél több

8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
8
20.000 HUF
8

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

11

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
11
20.000 HUF
10

Vendégcsapat 2,5-nél több

2.45

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.45
20.000 HUF
2.38

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

4.2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
4.2
20.000 HUF
4.2

Ki fog nyerni?

Espanyol (0)

0%

Real Madrid (0)

0%

Döntetlen (0)

0%

Espanyol vs Real Madrid Egymás elleni (H2H) statisztika

03.10.21
2 : 1
Espanyol
-
Real Madrid

Több Kevésbé

Espanyol Az utolsó mérkőzést a Espanyol
03.10.21
L
2 - 1
Espanyol
-
Real Madrid

Több Kevésbé

25.09.21
L
2 - 0
Sevilla
-
Espanyol

Több Kevésbé

22.09.21
L
1 - 0
Espanyol
-
Deportivo Alavés

Több Kevésbé

19.09.21
D
2 - 2
Real Betis
-
Espanyol

Több Kevésbé

12.09.21
W
1 - 2
Espanyol
-
Atlético Madrid

Több Kevésbé

27.08.21
L
1 - 0
Mallorca
-
Espanyol

Több Kevésbé

21.08.21
D
0 - 0
Espanyol
-
Villarreal

Több Kevésbé

14.08.21
D
0 - 0
Osasuna
-
Espanyol

Több Kevésbé

07.08.21
D
0 - 0
Fiorentina
-
Espanyol

Több Kevésbé

30.07.21
W
0 - 2
Cádiz
-
Espanyol

Több Kevésbé

Real Madrid Az utolsó mérkőzést a Real Madrid
03.10.21
L
2 - 1
Espanyol
-
Real Madrid

Több Kevésbé

28.09.21
W
1 - 2
Real Madrid
-
Sheriff

Több Kevésbé

25.09.21
D
0 - 0
Real Madrid
-
Villarreal

Több Kevésbé

22.09.21
L
6 - 1
Real Madrid
-
Mallorca

Több Kevésbé

19.09.21
W
1 - 2
Valencia
-
Real Madrid

Több Kevésbé

15.09.21
W
0 - 1
Inter
-
Real Madrid

Több Kevésbé

12.09.21
L
5 - 2
Real Madrid
-
Celta de Vigo

Több Kevésbé

28.08.21
W
0 - 1
Real Betis
-
Real Madrid

Több Kevésbé

22.08.21
D
3 - 3
Levante
-
Real Madrid

Több Kevésbé

14.08.21
W
1 - 4
Deportivo Alavés
-
Real Madrid

Több Kevésbé

Espanyol vs Real Madrid Felállás előrejelzés

Espanyol vs Real Madrid Felállás előrejelzés
13

Diego López

12

Óscar Gil

24

Sergi Gómez

4

Leandro Cabrera

3

Adrià Pedrosa

20

Keidi Bare

22

Aleix Vidal

14

Óscar Melendo

10

Sergi Darder

23

Adrián Embarba

11

Raúl de Tomás

1

Thibaut Courtois

17

Lucas Vázquez

3

Éder Militão

6

Nacho Fernández

4

David Alaba

8

Toni Kroos

15

Federico Valverde

10

Luka Modrić

25

Eduardo Camavinga

9

Karim Benzema

20

Vinícius Júnior

Regular Season

Klub JM N D V
G - E
G Ptk
1 Real Sociedad 9 6 2 1 12 - 7 +5 20
2 Real Madrid 8 5 2 1 22 - 10 +12 17
3 Atlético Madrid 8 5 2 1 11 - 6 +5 17
4 Sevilla 7 4 2 1 10 - 3 +7 14
5 Osasuna 8 4 2 2 11 - 11 0 14
6 Rayo Vallecano 8 4 1 3 13 - 8 +5 13
7 Athletic Club 8 3 4 1 7 - 4 +3 13
8 Valencia 8 3 3 2 12 - 8 +4 12
9 FC Barcelona 7 3 3 1 11 - 7 +4 12
10 Real Betis 8 3 3 2 11 - 9 +2 12
11 Villarreal 7 2 5 0 8 - 3 +5 11
12 Mallorca 9 3 2 4 7 - 13 -6 11
13 Espanyol 8 2 3 3 6 - 8 -2 9
14 Elche 8 2 3 3 5 - 8 -3 9
15 Cádiz 8 1 4 3 7 - 11 -4 7
16 Celta de Vigo 8 2 1 5 7 - 11 -4 7
17 Granada 8 1 3 4 6 - 12 -6 6
18 Levante 9 0 5 4 6 - 13 -7 5
19 Deportivo Alavés 7 1 0 6 2 - 12 -10 3
20 Getafe 9 0 2 7 3 - 13 -10 2

Jelölések:

Játékos csapatok
JM
Játszott mérkőzések
N
Nyert
D
Döntetlen
V
Vesztes
G - E
Gólok - gólok Ellen
G
Gólkülönbség
Ptk
Pontok

A legjobb freebetek & promóciós ajánlatok Magyarországon országából

Egyéb jóslatok

Játékosok hozzászólásai

Betöltés...

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése