Genk vs Dinamo Zagreb Tippek

Genk

Genk

Sep 30

21:00

0 : 3

Dinamo Zagreb

Dinamo Zagreb

Aladár Kollár

Aladár Kollár

Az egyetemi éveim óta a sporthirek, tippek rajongója vagyok. A szabadidőmben utazni és billiárdozni szeretek.

Genk vs Dinamo Zagreb Fogadási Tippek

Az Európa Liga csoportkörének újabb fordulójában a H csoportban szeptember 30-án két olyan csapat játszik majd egymással, akiktől nem igazán reméltek túl sokat, de úgy tűnik, egyiküknek összejöhet a bravúr és a továbbjutás. A Genk fogadja hazai pályán a Dinamo Zagreb csapatát, úgy, hogy első meccsüket meg tudták nyerni a csoportban, tehát egy újabb győzelemmel a továbbjutás is elérhető közelségbe kerülhet. Ráadásul a Genknek úgy ahogy jól is megy hazája bajnokságában is, 9 meccs után 5 győzelemmel a harmadik helyen állnak a belga ligában.

A Dinamo Zagreb sem panaszkodhat, hiszen 8 meccsükből hatszor nyertek a horvát ligában, és ha az elmaradt meccseiket is megnyerik, akkor vezetik a bajnokságot. Ettől függetlenül a két csapat közül egyértelműen a Genk tűnik erősebbnek, bár formailag egyik sem tökéletesen teljesítményt nyújt. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt a meccset a belgák nagy nehezen, de be fogják tudni majd húzni.

Genk

Genk Hírek

A Genk jól teljesít eddig a szezonban, nincs okuk a panaszra, bár a legutóbbi öt meccsükben van azért egy elég csúfos vereségük is egy döntetlen és három győzelem mellett. Ezeken a meccseken rúgtak 9 gólt, miközben mindössze csak hatot kaptak, tehát nem egyszerű gólt rúgni nekik. 3 olyan meccsük volt ezekből, amikor 2,5 gólnál több született és szintén hármon rúgott mindkét csapat legalább egy gólt.

Ami nagy szerencse a belgák számára, hogy teljesen egészséges a keretük, nem hiányzik senki a meccs előtt, így tényleg ők az esélyesek a mérkőzés megnyerésére, már ha az elején nem kapnak egy váratlan gólt.

Genk Twitter

Dinamo Zagreb

Dinamo Zagreb Hírek

A Dinamonak nagyon jól megy a horvát bajnokságban, kevesebb meccset játszottak, mint az éllovas csapat, de így is csak egy ponttal vannak lemaradva. Van három győzelmük a legutóbbi öt meccsükön, viszont van két vereségük is, ami intő jelnek tűnhet. Ezeken a meccseken 11 gólt tudtak rúgni és hetet kaptak, tehát azért annyira nem jó a védelmük még.

Az utolsó ötből hármon született 2,5 gólnál több és ugyanennyi meccsen rúgott mindkét fél legalább egy gólt. Moubandje az egyetlen sérült a keretből, de így is nagyon fel kell kötnie a nadrágot a vendégcsapatnak, ha pontot akarnak szerezni.

Dinamo Zagreb Twitter

Genk vs Dinamo Zagreb Hol Nézhető

Az Európa Liga mérkőzéseit a Sport TV csatornáin lehet nézni Magyarországon, de több bukmékernél is lehet nézni a streamet.

Genk vs Dinamo Zagreb Fontos Tudnivalók

  • Mindkét csapat harmadik helyen áll hazája bajnokságában.
  • A Genk megnyerte első csoportmeccsét.
  • A Genk legutóbbi öt meccséből háromszor rúgott mindkét csapat gólt.
  • A Dinamo Zagreb legutóbbi öt meccséből háromszor volt 2,5 gólnál több.

országából

Új fogadási oldal itt országából

100%-os bónusz akár 40.000 HUF értékig

Kérem a bónuszt

Egyetértesz a szerzővel Aladár Kollár?

Aladár Kollár

Genk vs Dinamo Zagreb előnézet: Legjobb odds-ok

A Mightytipsnél találod a legfrissebb tippeket a következő Genk vs Dinamo Zagreb mérkőzésről, 30 sportfogadási oldal részletes elemzését és a legjobb oddsokat. Az oddsok közvetlenül az online bukmékerektől származnak, öt percenként frissítve.

Genk vs Dinamo Zagreb odds

Frissítve: 1:01:54 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

35.000 HUF
35.000 HUF
35.000 HUF
20.000 HUF
15.000 HUF

Csapat 1 nyer

14.57
2.05
2
1.95
2.1

Csapat 2 nyer

1.22
3.7
3.75
3.5
3.6

Döntetlen

6.32
3.45
3.4
3.5
3.4

Kevesebb mint 2.5

1.92
1.92
2

Kevesebb mint 3.5

1.52
1.4
1.4

Több mint 2.5

1.92
1.81
1.72

Több mint 3.5

2.55
2.95
2.7

MCG

1.66
1.65

MCG - NO

2.2
2.2

Dupla esély (1X)

1.3
1.3

12

1.26
1.3

Dupla esély (X2)

1.83
1.78

ÁH1 (-1)

3

ÁH2 (+1)

1.4

Hazai csapat 2,5-nél több

3.1
3

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

5
5

Vendégcsapat 2,5-nél több

5.5
5.5

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

8
7.5

Genk vs Dinamo Zagreb odds

Frissítve: 1:01:54 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

Koppints az összes odds-ért

Legjobb odds-ok

Csapat 1 nyer

14.57

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
14.57
35.000 HUF
2.05
35.000 HUF
2
20.000 HUF
1.95
15.000 HUF
2.1

Csapat 2 nyer

3.75

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.22
35.000 HUF
3.7
35.000 HUF
3.75
20.000 HUF
3.5
15.000 HUF
3.6

Döntetlen

6.32

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
6.32
35.000 HUF
3.45
35.000 HUF
3.4
20.000 HUF
3.5
15.000 HUF
3.4

Kevesebb mint 2.5

2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.92
35.000 HUF
1.92
20.000 HUF
2

Kevesebb mint 3.5

1.52

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.52
35.000 HUF
1.4
20.000 HUF
1.4

Több mint 2.5

1.92

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.92
35.000 HUF
1.81
20.000 HUF
1.72

Több mint 3.5

2.95

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.55
35.000 HUF
2.95
20.000 HUF
2.7

MCG

1.66

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.66
20.000 HUF
1.65

MCG - NO

2.2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.2
20.000 HUF
2.2

Dupla esély (1X)

1.3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.3
20.000 HUF
1.3

12

1.3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.26
20.000 HUF
1.3

Dupla esély (X2)

1.83

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.83
20.000 HUF
1.78

ÁH1 (-1)

3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3

ÁH2 (+1)

1.4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.4

Hazai csapat 2,5-nél több

3.1

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.1
20.000 HUF
3

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5
20.000 HUF
5

Vendégcsapat 2,5-nél több

5.5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5.5
20.000 HUF
5.5

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
8
20.000 HUF
7.5

Ki fog nyerni?

Genk (0)

0%

Dinamo Zagreb (0)

0%

Döntetlen (0)

0%

Genk vs Dinamo Zagreb Egymás elleni (H2H) statisztika

30.09.21
0 : 3
Genk
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

Genk Az utolsó mérkőzést a Genk
03.10.21
L
3 - 2
AS Eupen
-
Genk

Több Kevésbé

30.09.21
W
0 - 3
Genk
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

26.09.21
L
3 - 0
Genk
-
RFC Seraing

Több Kevésbé

22.09.21
L
4 - 2
Antwerp
-
Genk

Több Kevésbé

19.09.21
W
1 - 2
Sint-Truiden
-
Genk

Több Kevésbé

16.09.21
W
0 - 1
Rapid Vienna
-
Genk

Több Kevésbé

12.09.21
D
1 - 1
Genk
-
Union Saint-Gilloise

Több Kevésbé

29.08.21
L
1 - 0
Genk
-
Anderlecht

Több Kevésbé

14.08.21
L
4 - 0
Genk
-
OH Leuven

Több Kevésbé

10.08.21
L
2 - 1
Shakhtar Donetsk
-
Genk

Több Kevésbé

Dinamo Zagreb Az utolsó mérkőzést a Dinamo Zagreb
16.10.21
D
3 - 3
Rijeka
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

10.10.21
W
0 - 7
Nedeljanec
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

03.10.21
L
8 - 0
Dinamo Zagreb
-
Hrvatski Dragovoljac

Több Kevésbé

30.09.21
W
0 - 3
Genk
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

25.09.21
W
1 - 4
Slaven Koprivnica
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

19.09.21
D
0 - 0
Hajduk Split
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

16.09.21
W
0 - 2
Dinamo Zagreb
-
West Ham United

Több Kevésbé

11.09.21
L
2 - 0
Dinamo Zagreb
-
Šibenik

Több Kevésbé

05.09.21
L
3 - 1
Jarun
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

29.08.21
W
0 - 2
Osijek
-
Dinamo Zagreb

Több Kevésbé

Genk vs Dinamo Zagreb Felállás előrejelzés

Genk vs Dinamo Zagreb Felállás előrejelzés
26

Maarten Vandevoordt

23

Daniel Muñoz

46

Carlos Cuesta

33

Jhon Lucumi

5

Gerardo Arteaga

14

Bastien Toma

8

Bryan Heynen

42

Kristian Thorstvedt

7

Junya Ito

18

Paul Onuachu

28

Joseph Paintsil

40

Dominik Livaković

13

Stefan Ristovski

6

Rasmus Lauritsen

28

Kévin Théophile-Catherine

38

Bartol Franjić

7

Luka Ivanušec

27

Josip Mišić

5

Arijan Ademi

99

Mislav Oršić

21

Bruno Petković

90

Duje Čop

Group H

Klub JM N D V
G - E
G Ptk
1 West Ham United 2 2 0 0 4 - 0 +4 6
2 Dinamo Zagreb 2 1 0 1 3 - 2 +1 3
3 Genk 2 1 0 1 1 - 3 -2 3
4 Rapid Vienna 2 0 0 2 0 - 3 -3 0

Jelölések:

Játékos csapatok
JM
Játszott mérkőzések
N
Nyert
D
Döntetlen
V
Vesztes
G - E
Gólok - gólok Ellen
G
Gólkülönbség
Ptk
Pontok

A legjobb freebetek & promóciós ajánlatok Magyarországon országából

Egyéb jóslatok

Játékosok hozzászólásai

Betöltés...

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése