Hamrun Spartans vs Ferencváros Tippek 2023. 08. 10.
Hamrun Spartans
1 : 6
Ferencváros
A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.
Tartalom
- Versenysororzat: Konferencia Liga selejtező
- Dátum: 2023. 08. 10.
- Kezdési idő: 20:00
- Helyszín: Ta' Qali Nmezeti Stadion (Ta' Qali)
A Bajnokok Ligája selejtező meccsek és a bajnokságok első fordulóinak izgalmai közepette nem szabad megfeledkeznünk az Európa tornák legkisebb egységéről, azaz a Konferencia Liga selejtezőjéről sem, főleg, hogy a harmadik fordulóban még mindig két Magyar csapat is részt vesz, ez a DVSCés a Fradi, utóbbi a Hamrun Spartans-Fradi meccsen csütörtökön le is játsza az első meccsét az elődöntőben.
A hazai 9-szeres Máltai bajnok Hamrun Spartans most nem hazai pályán, csupán saját országában játszhat, a Máltai első osztályból cseppent bele a Konferncia Liga selejtezőjébe, pontosabban először a Fradihoz hasonlóan a BL selejtezőbe, onnan viszont az első körben 6-1-es összesítéssel kiesett a Maccabi Haifa ellen, onnan került a Konferencia Liga második körébe, ahol a Dinamko Tbiliszit verték két meccs alatt 3-1-re, most pedig a Fradit fogadják Ta' Qaliban. A Fradi idáig vezető útja nem igazán volt zökkenőmentes, első sorban a BL selejtőzeben elkerülhető vereséget szenvedtek a Feröeri Klaksviktól, így szezonjukat egyből megpecsételték, hiszen a Konferencia Ligába lettek száműzve, itt a második fordulóban már odatették magukat és az Ír Shamrock Rovers összesítésben 6-0-ra verték.
Szerintem a Ferencváros egyértelműen erő fölényben van, és ezen a párosításon nem kéne elbotlaniuk, tehát úgy gondolom, hogy idegenben is megtudják verni a Hamrun Spartanst.
Hamrun Spartans vs Ferencváros Egymás elleni (H2H) statisztika
-
Ferencváros
2 : 1
Hamrun Spartans
Europa Conference League
-
Hamrun Spartans
1 : 6
Ferencváros
Europa Conference League
Hamrun Spartans csapathírek
A csapat előző öt meccse elég jó. Öt meccs, három győzelem és két vereség, ebből két-két meccs BL és Konferencia Liga selejtező, valamint még egy barátságos találkozó is megtalálható az ötösben. A keretben sérült nincsen azonban eltilottjuk van, nem más, mint Uros Djuranovic, asz előző Konferencia Liga meccs, azaz a Dinamo Tbiliszi elleni találkozó egyik kezdő csatára, aki piros lapos eltiltás miatt ki kell hagyja a Fradi elleni találkozót, Lucian Zauri vezetőedzőnek pedig ez a lehető legrosszabb időpont, hiszen hétről-hétre a lehető legjobb Hamrunt kéne pályára állítani.
Az utolsó mérkőzést a Hamrun Spartans
-
Hamrun Spartans
1 : 0
Balzan
Premier League
-
Hamrun Spartans
1 : 0
Floriana
Club Friendlies 4
-
Ferencváros
2 : 1
Hamrun Spartans
Europa Conference League
-
Hamrun Spartans
1 : 6
Ferencváros
Europa Conference League
-
Dinamo Tbilisi
0 : 1
Hamrun Spartans
Europa Conference League
Hamrun Spartans lineup
Kapus
-
22
Federico Marchetti
Védők
-
4
Steve Borg
-
91
Emerson
-
27
Ognjen Bjeličić
Középpályások
-
10
Joseph Mbong
-
14
Elionay
-
12
Roko Prša
-
17
Julian Nenov
-
94
Ryan Camenzuli
Támadók
-
98
Jonny
-
30
Seth Paintsil
Ferencváros csapathírek
A csapat előző öt meccse nagyon jó. Öt meccs, három győzelem, egy döntetlen és egys vereség, ebben természtesen benne van a két BL selejtező forduló, a két Konferencia Liga meccs és még egy bajnoki is, hiszen az NB1 már kezdetét vette. A keretben itt nincsen sérült, így Máté Csaba ideiglenes vezetőedző a legjobb Fradit küldheti pályára Máltában. A vezetőedző poszton azonban történt változás, hiszen az előbb említett Máté Csaba lett a menesztett Cherchesov utódja időszakosan, a későbbiekben pedig új mendzsert szerződtet majd a Fradi. Az FTC az NB1 új, 2023-24-es szezonjában már le is játszotta az első meccsét, ami egy Videoton elleni rendkívül izgalams 5-3-as végeredményű rangadó lett, így 3 ponttal, de még csak 1 lejátszott meccsel jelenleg a 3. helyezettek.
Az utolsó mérkőzést a Ferencváros
-
Ferencváros
3 : 1
Čukarički
Europa Conference League
-
Nagyecsed RSE
0 : 8
Ferencváros
Hungarian Cup
-
Zalaegerszegi TE
2 : 6
Ferencváros
OTP Bank Liga
-
Zalaegerszegi TE
0 : 0
Ferencváros
OTP Bank Liga
-
Ferencváros
3 : 0
Žalgiris
Europa Conference League
Ferencváros lineup
Kapus
-
90
Dénes Dibusz
Védők
-
25
Cebrail Makreckis
-
27
Ibrahim Cissé
-
3
Samy Mmaee
-
99
Cristian Ramírez
Középpályások
-
18
Dávid Sigér
-
15
Mohammad Abu Fani
-
20
Adama Malouda Traoré
-
7
Mohamed Ali Ben Romdhane
-
16
Kristoffer Zachariassen
Támadók
-
19
Barnabás Varga
Fontos Tudnivalók
- A Hamrun Spartans előző öt hazai meccséből négyet is megnyert.
- A Fradi legutóbbi öt idegenbeli meccséből szintén csak egyet bukott el.
- A Hamrun előző hét meccsén összesen 9 gólt lőtt és 8-cat kapott.
- A Fradi elgutóbbi hét mecsének gólaránya 15 szerzett és 8 kapott gól.
Fő előrejelzés Hamrun Spartans - Ferencváros
2. csapat nyer
Legjobb odds-ok:
Egyetértesz a szerzővel ?
3 szavazat
Igen 100%
3 szavazat
Nem 0%
További tippek
Csapat 2 nyer
Legjobb odds-ok:1.6
-
1.5
Fogadj itt -
1.6
Fogadj itt -
1.57
Fogadj itt -
1.58
Fogadj itt -
1.55
Fogadj itt -
1.55
Fogadj itt
Több mint 2.5
Legjobb odds-ok:1.8
-
1.8
Fogadj itt -
1.77
Fogadj itt -
1.75
Fogadj itt -
1.78
Fogadj itt
MCG
Legjobb odds-ok:1.85
-
1.85
Fogadj itt -
1.74
Fogadj itt -
1.8
Fogadj itt -
1.83
Fogadj itt
12
Legjobb odds-ok:1.24
-
1.22
Fogadj itt -
1.23
Fogadj itt -
1.24
Fogadj itt -
1.18
Fogadj itt