Internazionale vs Milan Tippek 2023. május 16.
Internacionale
1 : 0
Milan
A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.
Tartalom
- Versenysorozat: Bajnokok Ligája
- Dátum: 2023. Május 16.
- Kezdési idő: 22:00 UK / 23:00 CEST
- Helyszín: STADIO GIUSEPPE MEAZZA
A 2022/2023-as Bajnokok Ligája végjátékában a döntőbe jutásért megy már a küzdelem és az elődöntők második párharcának egyikén, május 16-án az Internazionale fogadja hazai pályán a Milan csapatát. Kifejezetten az Inter felé hajlik a zászló, már ami a továbbjutást illeti, hiszen a csapat az előző meccsen 2-0-ra tudta idegenben legyőzni ellenfelét. Az olasz bajnokságban is közvetlen riválisok, az Inter a negyedik helyen áll 63 ponttal, míg a Milan az ötödik, 61 ponttal. Az Inter kifejezetten gólgazdag meccseket játszik, hiszen 34 meccsükön rúgtak a bajnokságban 62 gólt, és mindössze 35-öt kaptak. A Milan hasonlóan sok gólos csapatnak nevezhető, a 34 meccsükön azért ők is termeltek 55 találatot.
Ami a két csapat között dönteni fog, az valószínűleg a forma, hiszen az Inter kifejezetten jó győzelmi sorozatot tudott felépíteni, míg a Milan azért szépen folyamatosan hullajtotta el a pontokat kisebb csapatok elleni döntetlenekkel. Ráadásul az elmúlt években a két csapat egymás elleni eredményei is bőven inkább az Inter mellett szólnak. Ezért fogadási szempontból bátran megtippelhetjük az Inter újabb sikerét, de ami még ennél is valószínűbb tippnek nevezhető, az az, hogy nem fog mindkét csapat gólt szerezni. Erre nem is sűrűn van példa az egymás elleni meccseiken, továbbá valószínűleg mindkét gárda nagy hangsúlyt fektet majd a védekezésre is.
Internacionale vs Milan Egymás elleni (H2H) statisztika
-
Internacionale
1 : 0
Milan
Champions League
-
Milan
0 : 2
Internacionale
Champions League
-
Internacionale
1 : 0
Milan
Serie A
-
Milan
0 : 3
Internacionale
Super Cup
-
Milan
3 : 2
Internacionale
Serie A
Internazionale csapathírek
Az Internazionale kifejezetten jó formában van mostanában, ahogy a bevezetőben írtuk is, a legutóbbi öt meccsük mindegyikét megnyerték, ráadásul úgy, hogy 14 gólt termeltek és mindössze egyetlen egyet kaptak csak. A legutóbbi három meccsük idegenbeli volt egyaránt, ezeken 10 gólt rúgtak. Ami viszont figyelmeztető jel, de a fogadásunk szempontjából pozitív, hogy kétszer volt olyan, hogy 2,5 gólnál több született a meccseiken és egyszer fordult elő az, hogy mindkét csapat szerzett legalább egy gólt.
Az egymás elleni meccseiken is dominál az Inter, a legutóbbi öt ilyenből négyet ők nyertek meg. A Milan utoljára 2022. szeptemberében nyert az Internazionale ellen.
Az utolsó mérkőzést a Internacionale
-
Internacionale
3 : 2
Atalanta
Serie A
-
Fiorentina
1 : 2
Internacionale
Coppa Italia
-
Napoli
3 : 1
Internacionale
Serie A
-
Internacionale
1 : 0
Milan
Champions League
-
Internacionale
4 : 2
Sassuolo
Serie A
Internacionale lineup
Goalkeeper
-
24
André Onana
Defenders
-
36
Matteo Darmian
-
15
Francesco Acerbi
-
95
Alessandro Bastoni
Midfielders
-
2
Denzel Dumfries
-
23
Nicolò Barella
-
20
Hakan Çalhanoğlu
-
22
Henrikh Mkhitaryan
-
32
Federico Dimarco
Forwards
-
10
Lautaro Martínez
-
9
Edin Džeko
Milan csapathírek
A Milan gárdája a bajnokságban a Bajnokok Ligája indulást érő helyezésekért küzd, de nem áll jól a szénájuk ebben a küzdelemben, úgyhogy a BL is elég fontos nekik. Az utolsó öt meccsükön két győzelmük van összesen két vereség és egy döntetlen mellett, ezeken a meccseken pedig mindössze hat gólt rúgtak és négyet kaptak. Szóval elég gólszegény meccsei vannak a Milannak mostanság, 2,5 gólnál több egyetlen egyszer sem volt az utolsó öt meccsükön.
Az utolsó öt meccsükből kétszer volt olyan, hogy mindkét csapat szerzett legalább egy gólt. A két csapat utolsó 20 egymás elleni meccséből mindössze négyszer volt példa Milan győzelemre.
Az utolsó mérkőzést a Milan
-
Juventus
0 : 1
Milan
Serie A
-
Milan
5 : 1
Sampdoria
Serie A
-
Internacionale
1 : 0
Milan
Champions League
-
Spezia
2 : 0
Milan
Serie A
-
Milan
0 : 2
Internacionale
Champions League
Milan lineup
Goalkeeper
-
16
Mike Maignan
Defenders
-
2
Davide Calabria
-
28
Malick Thiaw
-
23
Fikayo Tomori
-
19
Theo Hernández
Midfielders
-
33
Rade Krunić
-
8
Sandro Tonali
-
30
Junior Messias
-
10
Brahim Díaz
-
17
Rafael Leão
Forwards
-
9
Olivier Giroud
Internazionale vs Milan Fontos Tudnivalók
- A Milan az utolsó öt meccséből egyet veszített csak el.
- Az Inter utolsó öt meccsének mindegyikét megnyerte.
- Az Inter utolsó öt meccséből kettőn volt 2,5 gólnál több.
- A Milan utolsó öt meccséből kétszer szerzett mindkét csapat gólt.
Fő előrejelzés Internacionale - Milan
Mindkét csapat gólt szerez - NEM
Legjobb odds-ok:
Egyetértesz a szerzővel Aladár Kollár ?
1 szavazat
Igen 100%
1 szavazat
Nem 0%
További tippek
Csapat 1 nyer
Legjobb odds-ok:2.39
-
2.39
Fogadj itt -
2.25
Fogadj itt -
2.28
Fogadj itt -
2.3
Fogadj itt -
2.35
Fogadj itt -
2.2
Fogadj itt
Döntetlen
Legjobb odds-ok:3.45
-
3.37
Fogadj itt -
3.4
Fogadj itt -
3.45
Fogadj itt -
3.4
Fogadj itt -
3.25
Fogadj itt -
3.3
Fogadj itt
MCG - NO
Legjobb odds-ok:1.91
-
1.91
Fogadj itt -
1.91
Fogadj itt -
1.88
Fogadj itt -
1.91
Fogadj itt