Lazio vs Atalanta Tippek 2023. október 08.

Lazio

Lazio

3 : 2

Atalanta

Atalanta

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysorozat: Serie A
  • Dátum: 2023. Október 08.
  • Kezdési idő: 14:00 UTC +1 / 15:00 CEST
  • Helyszín: Stadio Olimpico

A 2023-2024-es olasz elsőosztályú labdarúgó-bajnokság, a Serie A következő fordulójában a Lazio hazai pályán fog majd összecsapni az Atalanta gárdájával. Fura mérkőzésnek ígérkezik, mert a korábbiakkal ellentétben most a Lazio nagyon gyenge teljesítményt nyújt, míg az Atalanta továbbra is az élmezőny végén foglal helyet. A Lazio csapata eddig 7 meccsből kettőt tudott megnyerni egyetlen döntetlen és négy vereség mellett úgy, hogy 7 pontjuk van mindösszesen, amitől csak négy pontra van a kiesőzóna. Az Atalanta gondja ennél jóval kellemesebbek. Ők hatodik helyen állnak 13 ponttal, mindössze egy pontra a dobogótól.

7 meccsükből megnyertek négyet, volt egy döntetlenjük és két vereségük, ráadásul mindössze öt gólt kaptak, aminél kevesebbet nem sok csapat. Egymás ellen mindig komoly rangadókat játszottak, most azonban a Lazio mély gödörben van, ezért minimálisan inkább az Atalanta felé billen a mérleg nyelve. Viszont ez nagyon kockázatos tipp, úgyhogy mi fő tippként inkább a gólszámban gondolkodnánk. A legutóbbi három egymás elleni meccsükön nem volt 3 gól, úgy gondoljuk, hogy most is 2,5 gólnál kevesebb születik és most sem lesz példa mindkét csapat gólszerzésére. Mindkét tipp jó lehet, fő eredménytippként pedig a döntetlen a jó opció.

Lazio vs Atalanta Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Lazio

    3 : 2

    Atalanta

    Serie A

  2. Lazio

    0 : 2

    Atalanta

    Serie A

  3. Atalanta

    0 : 2

    Lazio

    Serie A

  4. Lazio

    0 : 0

    Atalanta

    Serie A

  5. Atalanta

    2 : 2

    Lazio

    Serie A

Lazio

Lazio csapathírek

A Lazio csapata lassan talán kikeveredik a mély gödörből, amibe kerültek, hiszen az utolsó öt meccsükből csak egy vereségük van két döntetlen és két győzelem mellett. Ezeken a meccseken hat gólt rúgtak és ötöt kaptak, miközben egyszer fordult csak elő az, hogy 2,5 gólnál több született. Az utolsó öt meccsükből háromszor volt példa arra, hogy mindkét csapat szerzett legalább egy gólt. Érdekesség, hogy ebből az utolsó öt meccsből kettőn 2-0-s, kettőn pedig 1-1-es eredmény született, szóval a gólszámos tippünk igen jó irány.

Egymás elleni eredményeik érdekessége, hogy az utolsó öt egymás elleni meccsük egyikén sem tudott nyerni a pályaválasztó vagy döntetlen vagy vendéggyőzelem született.

Az utolsó mérkőzést a Lazio

  1. Lazio

    2 : 0

    Celtic

    Champions League

  2. Salernitana

    2 : 1

    Lazio

    Serie A

  3. Lazio

    0 : 0

    AS Roma

    Serie A

  4. Lazio

    1 : 0

    Feyenoord

    Champions League

  5. Bologna

    1 : 0

    Lazio

    Serie A

Lazio felállás

Kapus

  • 94

    Ivan Provedel

Védők

  • 77

    Adam Marušić

  • 15

    Nicolò Casale

  • 13

    Alessio Romagnoli

  • 23

    Elseid Hysaj

Középpályások

  • 8

    Mattéo Guendouzi

  • 65

    Nicolò Rovella

  • 10

    Luis Alberto

Támadók

  • 7

    Felipe Anderson

  • 19

    Valentin Castellanos

  • 20

    Mattia Zaccagni

Atalanta

Atalanta csapathírek

Az Atalanta csapata továbbra is tartja nagyszerű formáját a korábbi szezonoknak megfelelően, a legutóbbi öt meccsükből egyetlen vereség után jött három győzelem és egy döntetlen. Ezeken a meccseken 7 gólt rúgtak, ami nem kifejezetten sok, de mindössze hármat kaptak, ami igen acélos, főleg, hogy azt a hármat egy meccsen, még szeptember 17-én kapták Firenzében. Így nem meglepő, hogy az utolsó öt meccsükből egyszer volt csak 2,5 gólnál több és egyszer volt példa mindkét csapat gólszerzésére.

A két csapat legutóbbi öt egymás elleni meccséből kétszer volt csak 2,5 gólnál több, de az utolsó három meccsük egyikén sem volt ilyen eredmény.

Az utolsó mérkőzést a Atalanta

  1. Atalanta

    1 : 1

    Sporting CP

    Europa League

  2. Atalanta

    1 : 2

    Napoli

    Serie A

  3. Udinese

    1 : 1

    Atalanta

    Serie A

  4. Atalanta

    1 : 0

    Sturm Graz

    Europa League

  5. Atalanta

    1 : 2

    Internacionale

    Serie A

Atalanta felállás

Kapus

  • 1

    Juan Musso

Védők

  • 42

    Giorgio Scalvini

  • 19

    Berat Djimsiti

  • 23

    Sead Kolašinac

Középpályások

  • 77

    Davide Zappacosta

  • 15

    Marten de Roon

  • 13

    Éderson

  • 22

    Matteo Ruggeri

Támadók

  • 8

    Mario Pašalić

  • 17

    Charles De Ketelaere

  • 90

    Gianluca Scamacca

Lazio vs Atalanta Fontos Tudnivalók

  1. Az Atalantának egy veresége van az utolsó öt meccsén.
  2. A Lazionak egyetlen veresége van az utolsó öt meccsén.
  3. Az Atalanta legutóbbi öt meccséből egyszer volt 2,5 gólnál több.
  4. A Lazio utolsó öt meccséből háromszor rúgott mindkét csapat legalább egy gólt.

Fő előrejelzés Lazio - Atalanta

Kevesebb mint 2.5 gól

Közzétéve

clock
nyerési arány

49% nyerési arány

wins

1 sorban nyer

Az egyetemi éveim óta a sporthirek, tippek rajongója vagyok. A szabadidőmben utazni és billiárdozni szeretek.

Legjobb odds-ok:

Rabona

1.86

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel Aladár Kollár ?

Aladár Kollár

Aladár Kollár

user bg circle blue

1 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

1 szavazat

Nem 0%

További tippek

Döntetlen

Legjobb odds-ok:3.27

MCG - NO

Legjobb odds-ok:2.05

Csapat 2 nyer

Legjobb odds-ok:2.66

Lazio & Atalanta jelenlegi állás a Serie A

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Inter 13 10 2 1 30 - 7 +23 32
2 Juventus 13 9 3 1 20 - 8 +12 30
3 Milan 13 8 2 3 21 - 14 +7 26
4 Napoli 13 7 3 3 26 - 14 +12 24
5 Roma 13 6 3 4 25 - 15 +10 21
6 Bologna 13 5 6 2 15 - 10 +5 21
7 Atalanta 13 6 2 5 21 - 13 +8 20
8 Fiorentina 13 6 2 5 20 - 17 +3 20
9 Monza 13 4 6 3 14 - 12 +2 18
10 Frosinone 13 5 3 5 19 - 21 -2 18
11 Lazio 13 5 2 6 14 - 15 -1 17
12 Torino 13 4 4 5 10 - 16 -6 16
13 Lecce 13 3 6 4 15 - 18 -3 15
14 Sassuolo 13 4 3 6 20 - 24 -4 15
15 Genoa 13 4 2 7 14 - 18 -4 14
16 Udinese 13 1 8 4 9 - 18 -9 11
17 Cagliari 13 2 4 7 13 - 25 -12 10
18 Empoli 13 3 1 9 8 - 25 -17 10
19 Hellas Verona 13 2 3 8 9 - 18 -9 9
20 Salernitana 13 1 5 7 10 - 25 -15 8

Lazio vs Atalanta - GYIK

?

Hol lesz nézhető majd a meccs?

A mérkőzést magyar kommentárral a Sport2 csatornáján fogják majd élőben közvetíteni Magyarországon.

?

Van esély sok gólos meccsre?

Nem igazán, a tippünk is azért a 2,5 gólnál kevesebb, mert a Lazionak nem annyira megy mostanában a gólszerzés és az Atalanta az utolsó négy meccsén még gólt sem kapott.

?

Milyen a hosszútávú statisztikájuk egymás ellen?

Pont ezért nem érdemes eredményre fogadni, hiszen 2004 óta 37-szer játszottak egymással, 16 Lazio és 13 Atalanta győzelem született, tehát nagyon kiegyensúlyozott a párharc.