Manchester City vs West Ham Tippek 2023. 05. 03.
Manchester City
3 : 0
West Ham United
A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.
Tartalom
- Versenysororzat: Premier League
- Dátum: 2023. 05. 03.
- Kezdési idő: 20:00 UK / 21:00 CEST
- Helyszín: Etihad Stadion (Manchester)
A Premier League idei szezonja lassan tényleg a végéhez ér, a 38 fordulós ligából minden csapat legalább 32 meccset lejátszott, de sokan 33-ma is, a bajnoki címért folyó harc azonban még nem ért véget, ennek egyik fele a Manchester City nemsokára ismét pályára lép, most a West Ham ellen.
A Man City végbevitte azt a tervet, amiről már jó sokszor lehetett hallani, azaz a felzárkózás után meg is verte az Arsenalt ezzel egy ponttal át is vette a vezetést, úgy, hogy eggyel kevesebb meccset is játszottak, mint az ágyúsok. A West Ham jelenleg a legalacsonyabb helyen álló Londoni csapat a Premier Leaguben, hiszen a maga 33 meccsével és 39 pontjával a 15. helyen állnak, amivel még nincsenek kieső helyen, de túlságosan nyugodtak sem lehetnek, hiszen messze sincsenek tőle.
Szerintem hazai pályán jelenlegi állapotukban egyértelműen a Manchester City a favorit a győzelem szempontjából.
Manchester City vs West Ham United Egymás elleni (H2H) statisztika
-
Manchester City
3 : 0
West Ham United
Premier League
-
West Ham United
0 : 2
Manchester City
Premier League
-
West Ham United
2 : 2
Manchester City
Premier League
-
Manchester City
2 : 1
West Ham United
Premier League
Manchester City csapathírek
A csapat előző öt meccse remek. Öt meccs, négy győzelem, és egy döntetlen, ebben egy FA kupa elődöntő, egy Bajnokok Ligája meccs és három Premier League bajnoki is van többek között az Arseanal elleni 4-1-es győzelemmel aminek az első helyet köszönhetik.
A keretben egyetlen egy sérült sincsen, tehát Pep Guardiola vezetőedző dönthet úgy is, hogy nem feltétlen a legeslegjobb Manchester Cityt küldi pályára szerda este tartalékolva az embreivel.
A tartalékolás pedig például a Bajnokok Ligája elődöntőkre jönne jól a legjobban, hiszen a Manchesteri csapat a Bayert összesítésben 4-1-re verve bekerült az elődöntőbe ahol a Real Madriddal játszanak majd két meccset.
Az utolsó mérkőzést a Manchester City
-
Brentford
1 : 0
Manchester City
Premier League
-
Brighton & Hove Albion
1 : 1
Manchester City
Premier League
-
Manchester City
1 : 0
Chelsea
Premier League
-
Manchester City
4 : 0
Real Madrid
Champions League
-
Everton
0 : 3
Manchester City
Premier League
Manchester City lineup
Goalkeeper
-
18
Stefan Ortega
Defenders
-
2
Kyle Walker
-
3
Rúben Dias
-
6
Nathan Aké
Midfielders
-
5
John Stones
-
16
Rodri
-
19
Julián Álvarez
-
20
Bernardo Silva
Forwards
-
26
Riyad Mahrez
-
10
Jack Grealish
-
9
Erling Haaland
West Ham csapathírek
A csapat előző öt meccse nem rossz. Öt meccs, kettő győzelem, egy döntetlen és kettő vereség, ebből négy bajnoki és egy EKL meccs volt.
A keretben itt sincs sérült, tehát David Moye vezetőedzőnek nem lesz nehéz dolga kezdő összeállításban, hiszen valószínűleg a tabella elős helyzettej ellen a legjobb West Hamet láthatjuk majd az esetleges pontok elcsenése reményében.
A klub eddig a Konferencia Ligában eddig remekül teljesít, a csoportját első helyen zárta, túljutott a Genten a negyeddöntőben és jelenleg az AZ Alkmaart várja az elődöntőben.
Az utolsó mérkőzést a West Ham United
-
Leicester City
2 : 1
West Ham United
Premier League
-
West Ham United
3 : 1
Leeds United
Premier League
-
AZ Alkmaar
0 : 1
West Ham United
Europa Conference League
-
Brentford
2 : 0
West Ham United
Premier League
-
West Ham United
2 : 1
AZ Alkmaar
Europa Conference League
West Ham United lineup
Goalkeeper
-
1
Łukasz Fabiański
Defenders
-
5
Vladimír Coufal
-
24
Thilo Kehrer
-
21
Angelo Ogbonna
-
3
Aaron Cresswell
Midfielders
-
12
Flynn Downes
-
11
Lucas Paquetá
-
20
Jarrod Bowen
-
8
Pablo Fornals
-
33
Emerson Palmieri
Forwards
-
9
Michail Antonio
Fontos Tudnivalók
- A City előző öt hazai meccséből mind az ötöt megnyerte.
- A West Ham legutóbbi öt idegenbeli meccséből hármat nyert meg.
- A Manchester City előző hét meccsén összesen 20 gólt lőtt és 5-töt kapott.
- A West Ham legutóbbi hét meccsének gólaránya 18 szerzett és 10 kapott gól.
Fő előrejelzés Manchester City - West Ham United
ÁH1 (-1.5)
Legjobb odds-ok:
Egyetértesz a szerzővel ?
1 szavazat
Igen 100%
1 szavazat
Nem 0%
További tippek
Csapat 1 nyer
Legjobb odds-ok:1.22
-
1.17
Fogadj itt -
1.22
Fogadj itt -
1.18
Fogadj itt -
1.17
Fogadj itt -
1.18
Fogadj itt -
1.17
Fogadj itt
Több mint 3.5
Legjobb odds-ok:2.16
-
2
Fogadj itt -
2.16
Fogadj itt -
2.05
Fogadj itt -
1.91
Fogadj itt
MCG
Legjobb odds-ok:2.09
-
2.02
Fogadj itt -
2.09
Fogadj itt -
2
Fogadj itt -
2.05
Fogadj itt
12
Legjobb odds-ok:1.1
-
1.1
Fogadj itt -
1.09
Fogadj itt -
1.1
Fogadj itt -
1.07
Fogadj itt
Manchester City & West Ham United jelenlegi állás a Premier League
Regular Season | JM | N | D | V |
G - E
|
G | Ptk | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Manchester City | 38 | 28 | 5 | 5 | 94 - 33 | +61 | 89 |
2 | Arsenal | 38 | 26 | 6 | 6 | 88 - 43 | +45 | 84 |
3 | Manchester United | 38 | 23 | 6 | 9 | 58 - 43 | +15 | 75 |
4 | Newcastle United | 38 | 19 | 14 | 5 | 68 - 33 | +35 | 71 |
5 | Liverpool | 38 | 19 | 10 | 9 | 75 - 47 | +28 | 67 |
6 | Brighton & Hove Albion | 38 | 18 | 8 | 12 | 72 - 53 | +19 | 62 |
7 | Aston Villa | 38 | 18 | 7 | 13 | 51 - 46 | +5 | 61 |
8 | Tottenham Hotspur | 38 | 18 | 6 | 14 | 70 - 63 | +7 | 60 |
9 | Brentford | 38 | 15 | 14 | 9 | 58 - 46 | +12 | 59 |
10 | Fulham | 38 | 15 | 7 | 16 | 55 - 53 | +2 | 52 |
11 | Crystal Palace | 38 | 11 | 12 | 15 | 40 - 49 | -9 | 45 |
12 | Chelsea | 38 | 11 | 11 | 16 | 38 - 47 | -9 | 44 |
13 | Wolverhampton Wanderers | 38 | 11 | 8 | 19 | 31 - 58 | -27 | 41 |
14 | West Ham United | 38 | 11 | 7 | 20 | 42 - 55 | -13 | 40 |
15 | AFC Bournemouth | 38 | 11 | 6 | 21 | 37 - 71 | -34 | 39 |
16 | Nottingham Forest | 38 | 9 | 11 | 18 | 38 - 68 | -30 | 38 |
17 | Everton | 38 | 8 | 12 | 18 | 34 - 57 | -23 | 36 |
18 | Leicester City | 38 | 9 | 7 | 22 | 51 - 68 | -17 | 34 |
19 | Leeds United | 38 | 7 | 10 | 21 | 48 - 78 | -30 | 31 |
20 | Southampton | 38 | 6 | 7 | 25 | 36 - 73 | -37 | 25 |