Molde vs Brann Tippek 2023. 07. 09.

Molde

Molde

2 : 0

Brann

Brann

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: Norvég Eliteserien
  • Dátum: 2023. 07. 09.
  • Kezdési idő: 18:15 UTC +1 / 19:15 CEST
  • Helyszín: Aker Stadion (Molde)

Az U21-es EB 8.-án, azaz szombaton véget ér, azonban ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek már izgalmas meccsek a nyáron, hiszen többek között a Norvég első osztály éppen a szezon közepén jár és rendkívül szoros csaták múlnak következő meccseken, mint például a 14. fordulós Molde-Brann mérkőzésen.

A hazai Molde a címvédő a ligában, jelenleg a 6. helyen áll, 13 meccs 20 ponttal, de ez még nem jelent semmit, hiszen matimatikailag 2-3 meccs legforgása alatt akár a 2. helyre is kerülhet, az előtte álló csapatok legtöbbje még csak 12 meccses, kivéve jelenlegi ellenfelét a Brann-t és az első helyen álló Bodo/Glimt-et. A Brann a harmadik helyen áll most a tabellán 13 meccsel és 24 ponttal, előtte a Tromsö 26 ponttal becserkészhetőnek tűnik, viszont ők még csak 12 meccset játszottak, így nem biztos, hogy elég a 3 pont a Brannak.

Szerintem ezt a meccset hazai pályán még a sérültjeikkel is meg fogja tudni nyerni a Molde, főleg az előző meccsikből mutatott formából kiindulva.

Molde vs Brann Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Molde

    2 : 0

    Brann

    Eliteserien

  2. Brann

    0 : 1

    Molde

    Eliteserien

Molde

Molde csapathírek

A csapat előző öt meccse elég jó. Öt meccs, három győzelem, egy döntetlen és egy vereség, ebből az ötösből pedig mind tét meccs volt, három bajnoki és kettő Norvég Kupa fordulóval, köztük egy Bodo/Glimt elleni döntetlennel ami nagy szó, hiszen az említett csapat jelenleg is 6 ponttal vezeti a ligát.

A keretben van sérült és eltiltott is, kettő sérült név szerint Ulland Andersen és Veton Berisha két támadó, azonban úgy gondolom, hogy az ő sérülésük nem akkora hiány, hiszen egyébként sem kezdők, főleg egy ilyen tétű meccsen.

Az eltiltott játékos már annál nagyobb hiány lesz Erling Moe vezetőedzőnek és a csapatnak, ugyanis az előző fordulós Bodo/Glimt elleni meccsen az első számú kapusuk, Jacob Karlstrom piros lapot kapott amivel nem vehet részt a mostani találkozón.

Az utolsó mérkőzést a Molde

  1. Qarabağ

    1 : 0

    Molde

    Europa League

  2. Molde

    4 : 1

    Odd

    Eliteserien

  3. Haugesund

    1 : 2

    Molde

    Eliteserien

  4. Galatasaray

    2 : 1

    Molde

    Champions League

  5. Molde

    2 : 3

    Galatasaray

    Champions League

Molde lineup

Kapus

  • 12

    Oliver Petersen

Védők

  • 19

    Eirik Haugan

  • 2

    Martin Bjornbak

  • 25

    Anders Hagelskjær

Középpályások

  • 21

    Martin Linnes

  • 22

    Magnus Grødem

  • 8

    Sivert Mannsverk

  • 16

    Emil Breivik

  • 28

    Kristoffer Haugen

Támadók

  • 20

    Kristian Eriksen

  • 10

    Eric Kitolano

Brann

Brann csapathírek

A csapat előző öt meccse szintén egész jó. Öt mecs három győzelem, egy döntetlen és egy vereség, gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz, mint ellenfeléé, még a tornákban is, hiszen itt is három bajnoki Eliteserien és kettő Norvég Kupa meccsről beszélünk.

A keretben itt már egyetlen-egy sérült játékos sincs, Eirik Horneland már a teljes csapatból állíthatja össze a lehető legjobb kezdőt, azonban ennek a keretnek az összege csupán harmada a Molde összes játékosának értékéhez képest.

Az utolsó mérkőzést a Brann

  1. Stabæk

    0 : 1

    Brann

    Eliteserien

  2. Brann

    1 : 0

    Sarpsborg 08

    Eliteserien

  3. Brann

    3 : 3

    AZ Alkmaar

    Europa Conference League

  4. AZ Alkmaar

    1 : 1

    Brann

    Europa Conference League

  5. Brann

    5 : 1

    Aalesund

    Eliteserien

Brann lineup

Kapus

  • 1

    Matias Dyngeland

Védők

  • 23

    Thore Baardsen Pedersen

  • 3

    Fredrik Knudsen

  • 6

    Japhet Sery Larsen

  • 35

    Jonas Torsvik

Középpályások

  • 25

    Niklas Jensen

  • 19

    Sivert Heltne Nilsen

  • 8

    Felix Horn Myhre

Támadók

  • 16

    Ole Didrik Blomberg

  • 11

    Bård Finne

  • 10

    Frederik Børsting

Fontos Tudnivalók

  1. A Molde előző öt hazai meccséből mind az ötöt megnyerte.
  2. A Brann legutóbbi öt idegenbeli meccséből négyet is megnyert.
  3.  A Molde előző hét meccsén összesen 17 gólt lőtt és 6-tot kapott.
  4. A Brann legutóbbi hét meccsének gólaránya 27 szerzett és 12 kaptot gól.

Fő előrejelzés Molde - Brann

1. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
winrate

0% winrate

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

Unibet

1.96

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

1 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

1 szavazat

Nem 0%

További tippek

ÁH1 (0)

Legjobb odds-ok:1.43

Több mint 2.5

Legjobb odds-ok:1.5

MCG

Legjobb odds-ok:1.5

Több mint 3.5

Legjobb odds-ok:2.2

Molde & Brann jelenlegi állás a Eliteserien

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Bodø / Glimt 18 13 2 3 45 - 21 +24 41
2 Viking 17 12 2 3 39 - 24 +15 38
3 Tromsø 17 11 3 3 26 - 15 +11 36
4 Molde 17 10 2 5 39 - 19 +20 32
5 Brann 18 9 3 6 30 - 23 +7 30
6 Lillestrøm 17 9 2 6 33 - 26 +7 29
7 Odd 18 7 4 7 21 - 19 +2 25
8 Rosenborg 18 7 4 7 23 - 25 -2 25
9 Sarpsborg 08 17 7 3 7 29 - 31 -2 24
10 Strømsgodset 17 6 2 9 20 - 22 -2 20
11 Haugesund 17 5 3 9 16 - 25 -9 18
12 Sandefjord 16 4 4 8 25 - 33 -8 16
13 Stabæk 17 4 4 9 17 - 29 -12 16
14 HamKam 17 5 1 11 20 - 39 -19 16
15 Vålerenga 16 4 2 10 21 - 29 -8 14
16 Aalesund 17 3 1 13 12 - 36 -24 10

Molde vs Brann - GYIK

?

Hol nézhető?

A mérkőzés több helyen is megnézhető. Elérhető lesz a Bet365 live streamjén regisztrált felhasználóknak, illetve elérhető lesz a livetv sx oldalán a Top match livestreamsben. Emellett megtalálhatjátok a meccset a helyi televízió csatornákon is. Élvezd a MightyTips-szel.

?

Kitől lehet gólokat várni?

Az én véleményem szerint egy nem kevés gólos kiegyensúlyozott szoros meccs lesz tehát mind a két csapat betalálhat, a Modletől Brynhildsen csatár az első számú nevezett a gólszerzésre, de még Breivik és Linnes is igen esélyes, a Brann részéről Finne a csodacsatár, őt pedig még Börsting és Myhre követheti.