MTK vs Zalaegerszegi TE Tippek 2023. 11. 10.

MTK

MTK

2 : 0

Zalaegerszegi TE

Zalaegerszegi TE

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: OTP Bank Liga
  • Dátum: 2023. 11. 10.
  • Kezdési idő: 19:00 UTC / 20:00 CET
  • Helyszín: Új Hidegkúti Nándor Stadion (Budapest)

A hétvégi bajnokik előtt még péntáeken ráhangolódás képpen is nézhetünk pár meccset, ugyanis a következő fordulók első meccseit már ekkor lejátsszák, többek között az NB1-ben is, ahol az MTK-ZTE meccsel kezdődik a 13. játékkör.

A hazai MTK jelenleg újonc a ligában, hiszen a 2022-23-as szezont az NB2-ben töltötte, a csapat egyébként már máskor is kiesett, hiszen a 2019-20-as szezont is a feljutással töltötte, most a 9. helyen áll a 12 csapatos NB1-ben miután 12 meccs alatt 15 pontig jutottak a fővárosiak. A ZTE sincs jobb helyzetben, a Zalaegerszeg eggyel hátrébb áll, ők a 10. helyezettek 12 meccs 11 ponttal. 

Szerintem ezt a meccset a hazai MTK nyeri meg, eléggé egy szinten mozog a két csapat, de úgy gondolom, hogy a Budapesti egyesület most valamivel jobb lesz.

MTK vs Zalaegerszegi TE Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. MTK

    2 : 0

    Zalaegerszegi TE

    OTP Bank Liga

  2. Zalaegerszegi TE

    2 : 1

    MTK

    OTP Bank Liga

MTK

MTK csapathírek

A csapat előző öt meccse egyáltalán nem jó. Öt meccs, egy győzelem, egy döntetlen és három vereség, ebből négy meccs bajnoki forduló, egy pedig MOL Magyar Kupa találkozó volt.

A keretben egyetlen-egy sérült sincsen, ami remek hír a csapat vezetőedzőjének, Horváth Dávidnak, hiszen így a legjobb kezdő csapat állhat majd ki az Új Hidegkúti Nándor Stadion gyepére péntek este.

A csapat egyébként rossz formája ellenére az előző fordulóban szépen heyltállt, hiszen a második helyezett, csupán egy vereséggel rendelkező Pakssal játszottak döntetlent.

Az utolsó mérkőzést a MTK

  1. Várda SE

    3 : 1

    MTK

    OTP Bank Liga

  2. MTK

    2 : 0

    Zalaegerszegi TE

    OTP Bank Liga

  3. Paksi SE

    0 : 0

    MTK

    OTP Bank Liga

  4. Mezőkövesd-Zsóry

    1 : 0

    MTK

    OTP Bank Liga

  5. MTK

    0 : 5

    Puskás

    OTP Bank Liga

MTK felállás

Kapus

  • 1

    Demjén Patrik

Védők

  • 22

    Viktor Gey

  • 25

    Kádár Tamás

  • 21

    Kocsis Patrik

Középpályások

  • 16

    Végh Bence

  • 10

    Bognár István

  • 6

    Kata Mihály

  • 3

    Antonov Nemanja

  • 15

    Kasztovszky Márk

Támadók

  • 18

    Németh Krisztián

  • 8

    Zsóri Dániel

Zalaegerszegi TE

Zalaegerszegi csapathírek

A csapat előző öt meccse nem túl jó. Öt meccs, kettő győzelem és három vereség, ebben az ötösben már az egy MOL Magyar Kupa forduló mellett már csak három NB1-es találkozót találunk, ugyanis egy barátságos mérkőzést is játszott a csapat a Lafnitz ellen.

A keretben itt sincsenek sérültek, tehát Boér Gábor vezeteődző is a legideálisabb kezdő csapatot állíthatja össze a péntek esti rangadóra. A csapat az MTK-val ellentétben a 12. fordulóban nem egy erős, hanem éppen egy roppant gyenge csapat ellen nyertek, ez pedig a Kisvárda, a 2021-22-es szezon második helyezettje idén az utolsó helyen áll csupán 2 győelemmel és vezetőedzőjük már le is mondott pozíciójáról.

Az utolsó mérkőzést a Zalaegerszegi TE

  1. Zalaegerszegi TE

    1 : 2

    Debrecen

    OTP Bank Liga

  2. MTK

    2 : 0

    Zalaegerszegi TE

    OTP Bank Liga

  3. Várda SE

    0 : 1

    Zalaegerszegi TE

    OTP Bank Liga

  4. Kecskemeti TE

    3 : 1

    Zalaegerszegi TE

    OTP Bank Liga

  5. Zalaegerszegi TE

    2 : 5

    Paksi SE

    OTP Bank Liga

Zalaegerszegi TE felállás

Kapus

  • 1

    Dombó Dávid

Védők

  • 41

    StefanosEvangelou

  • 21

    Csóka Dániel

  • 33

    Oleksandr Safronov

Középpályások

  • 8

    Soltész István

  • 11

    Szendrei Norbert

  • 27

    Bedi Bence

  • 32

    Medgyes Sinan

  • 30

    Todor Todoroski

Támadók

  • 9

    Sajbán Máté

  • 19

    Antonio Mance

MTK vs Zalaegerszegi - Fontos Tudnivalók

  1. Az MTK előző öt hazai meccséből kettőt tudott megnyerni.
  2. A Zalaegerszeg legutóbbi öt idegenbeli meccséből hármat is meg tudott nyerni.
  3. Az MTK előző hét meccsén összesen 7 gólt lőtt és 15-töt kapott.
  4. A Zalaegerszeg legutóbbi hét meccsének gólaránya 9 szerzett és 14 kapott gól.

Fő előrejelzés MTK - Zalaegerszegi TE

1. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
nyerési arány

0% nyerési arány

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

20bet

2.25

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

3 szavazat

Igen 33%

user bg circle blue

3 szavazat

Nem 67%

További tippek

ÁH1 (0)

Legjobb odds-ok:1.77

Több mint 2.5

Legjobb odds-ok:1.75

MCG

Legjobb odds-ok:1.62

Dupla esély (1X)

Legjobb odds-ok:1.39

MTK & Zalaegerszegi TE jelenlegi állás a OTP Bank Liga

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Paksi SE 14 8 4 2 27 - 15 +12 28
2 Ferencváros 13 8 2 3 35 - 16 +19 26
3 Puskás 14 6 6 2 23 - 17 +6 24
4 Debrecen 14 7 2 5 23 - 19 +4 23
5 MOL Fehérvár 14 6 3 5 28 - 23 +5 21
6 Kecskemeti TE 14 6 2 6 23 - 23 0 20
7 Diósgyőr 14 6 2 6 21 - 21 0 20
8 Újpest 14 6 2 6 22 - 28 -6 20
9 MTK 14 5 3 6 14 - 23 -9 18
10 Mezőkövesd-Zsóry 13 4 1 8 17 - 22 -5 13
11 Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17 - 32 -15 11
12 Várda SE 14 3 1 10 14 - 25 -11 10

MTK vs ZTE - GYIK

?

Hol nézhető?

Az NB1-es taslálkozókat a jól megszokott módon az M4 Sport közvetíti.

?

Kitől lehet gólokat várni?

A meccsen mindkét féltől számítanék gólra, a hazaiaktól erre az egykori válogatott Németh Krisztián, Bognár István és a válogatott Kata Mihályx lehet esélyes, a ZTE-től pedig Antonio Mance vagy esetleg Sajbán Máté lehet eredményes.