Osasuna vs Barcelona Tippek 2023.09.03

Osasuna

Osasuna

1 : 2

FC Barcelona

FC Barcelona

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: LaLiga 
  • Dátum: 2023. 09. 03.
  • Kezdési idő: 20:00 UTC +1 / 21:00 CEST
  • Helyszín: Estadio El Sadar (Pamplona)

Az iskolakezdéssel együtt szeptemberben a bajnokságok is kezdenek már belerázódni a 2023-24-es szezonba, Spanyolországban már a 4. fordulók következnek, 3.-án azaz vasárnap pedig természtesen a Barcelonát is láthatjuk majd az Osasuna-Barcelona találkozón.

A hazai Osasuna eddig remekül áll az idei szezonban, 3 meccs alatt 6 pontot gyűjtött amivel a 7. helyen áll négy 6 pontos csapat között, előttük pedig csak 4 csapat áll több ponttal, ebből 3-an 7 pontosok és egy, a Real Madrid 9 pontos már. A címvédő Barca a 4. helyen áll, mivel egyike a 7 pontos csapatoknak, előtte a szépnek ezdő Girona szintén 7 ponttal, az Atletico Madrid és az első helyen hibátlanul a Real Madrid.

Szerintem ezt a találkozót a Barca könnyedén megnyerheti még idegenben is, az utóbbi két fordulóban megmutatták, hogy tudnak gólt lőni is és hogy nem ilyednek meg vendégségben sem, így nem hiszem, hogy gondjuk akad majd az Osasunával.

Osasuna vs FC Barcelona Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Osasuna

    1 : 2

    FC Barcelona

    La Liga

  2. FC Barcelona

    1 : 0

    Osasuna

    La Liga

  3. Osasuna

    1 : 2

    FC Barcelona

    La Liga

  4. FC Barcelona

    4 : 0

    Osasuna

    La Liga

  5. Osasuna

    2 : 2

    FC Barcelona

    La Liga

Osasuna

Osasuna csapathírek

A csapat előző öt meccse egész jó. Öt meccs, három győzelem, és kettő vereség, ebből a három bajnokin kívül csak egy meccs volt barátságos, hiszen egy Konferencia Liga selejtezőt is játszott a csapat.

A keretben vannak sajnálatos sérültek, Darko Brasanac középpályás az egyik séült játékos, rá nem bhizots, hogy igényt tartott volna a csapat a Barca ellen, hiszen van még számos remek középpályásuk, de a szezonra tekintettel hiányozhat még a csapatból a rutinos Szerb, a másik kieső játékos már nagyobb sebet üt az Osasuna kezdőjében, Kike Barja a csapat legétékesebb szélsője aki az első három fordulóban is kezdő szerepet játszott izomsérülést szenvedett, így ő biztos kihagyja a Barcelona elleni meccset.

Az utolsó mérkőzést a Osasuna

  1. Getafe

    3 : 2

    Osasuna

    La Liga

  2. Osasuna

    1 : 2

    FC Barcelona

    La Liga

  3. Club Brugge

    2 : 2

    Osasuna

    Europa Conference League

  4. Valencia

    1 : 2

    Osasuna

    La Liga

  5. Osasuna

    1 : 2

    Club Brugge

    Europa Conference League

Osasuna lineup

Kapus

  • 13

    Aitor Fernández

Védők

  • 12

    Jesús Areso

  • 24

    Alejandro Catena

  • 28

    Jorge Herrando

  • 3

    Juan Cruz

Középpályások

  • 34

    Iker Munoz

  • 14

    Rubén García

  • 19

    Pablo Ibáñez Lumbreras

  • 10

    Aimar Oroz

  • 20

    José Manuel Arnáiz

Támadók

  • 23

    Raúl García

FC Barcelona

Barcelona csapathírek

A csapat előző öt meccse remek. Öt meccs, négy győzelem, egy döntetelen, ebben  az ötösben is természtesen megtalálható a három bajnoki mecs, mellette viszont csak két barátságos találkozó van, hiszen a csapat a bajnoki címmel már BL főtáblás, nem kell semmilyen selejtezőn részt venniük.

A keretben itt is vannak azért sérültek, Ronald Araujo a csapat legértékesebb belső védője és az utóbbi időben abszolút a védők között első emberré kiemelkedő játékos izomsérülésből lábadozik, azonban pár hét múlva már láthatjuk a pályán, hiszen felépülését szeptember 17-ére várják, azonban Barca másik sérültje sem kisebb név ennél, Pedri a szóban forgó játékos, a középpályás értéke már 100 millió Eurónál jár amivel a csapat legdrágább játékosa, de október 5.-ig nem fog tudni pályára lépni.

Az utolsó mérkőzést a FC Barcelona

  1. FC Barcelona

    5 : 0

    Antwerp

    Champions League

  2. FC Barcelona

    5 : 0

    Real Betis

    La Liga

  3. Osasuna

    1 : 2

    FC Barcelona

    La Liga

  4. Villarreal

    3 : 4

    FC Barcelona

    La Liga

  5. FC Barcelona

    2 : 0

    Cádiz

    La Liga

FC Barcelona lineup

Kapus

  • 1

    Marc-André ter Stegen

Védők

  • 20

    Sergi Roberto

  • 23

    Jules Koundé

  • 15

    Andreas Christensen

  • 3

    Alejandro Baldé

Középpályások

  • 21

    Frenkie de Jong

  • 18

    Oriol Romeu

  • 22

    İlkay Gündoğan

Támadók

  • 27

    Lamine Yamal

  • 9

    Robert Lewandowski

  • 6

    Gavi

Osasuna vs Barcelona - Fontos Tudnivalók

  1. Az Osasuna előző öt hazai meccséből hármat is elveszített.
  2. A Barca legutóbbi öt idegenbeli meccséből egyet bukott csak el.
  3. Az Osasuna előző hét meccsén összesen 10 gólt lőtt és 11-gyet kapott.
  4. A Barcelona legutóbbi hét meccsének gólaránya 17 szerzett és 10 kapott gól.

Fő előrejelzés Osasuna - FC Barcelona

2. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
winrate

0% winrate

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

Unibet

1.52

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

1 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

1 szavazat

Nem 0%

További tippek

ÁH2 (-1)

Legjobb odds-ok:1.86

Kevesebb mint 2.5

Legjobb odds-ok:2.3

MCG - NO

Legjobb odds-ok:2.04

ÁH2 (-1.5)

Legjobb odds-ok:2.4

Osasuna & FC Barcelona jelenlegi állás a La Liga

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Real Madrid 5 5 0 0 10 - 3 +7 15
2 FC Barcelona 5 4 1 0 13 - 4 +9 13
3 Girona 5 4 1 0 11 - 4 +7 13
4 Athletic Club 5 3 1 1 9 - 4 +5 10
5 Valencia 5 3 0 2 7 - 4 +3 9
6 Rayo Vallecano 5 3 0 2 6 - 8 -2 9
7 Atlético Madrid 4 2 1 1 10 - 4 +6 7
8 Getafe 5 2 1 2 5 - 7 -2 7
9 Cádiz 5 2 1 2 5 - 7 -2 7
10 Real Betis 5 2 1 2 5 - 10 -5 7
11 Real Sociedad 5 1 3 1 8 - 7 +1 6
12 Osasuna 5 2 0 3 7 - 8 -1 6
13 Villarreal 5 2 0 3 8 - 10 -2 6
14 Deportivo Alavés 5 2 0 3 5 - 7 -2 6
15 Mallorca 5 1 2 2 4 - 5 -1 5
16 Celta de Vigo 5 1 1 3 4 - 7 -3 4
17 Sevilla 4 1 0 3 6 - 8 -2 3
18 Granada 5 1 0 4 9 - 16 -7 3
19 Las Palmas 5 0 2 3 1 - 4 -3 2
20 Almería 5 0 1 4 5 - 11 -6 1

Osasuna vs Barcelona - GYIK

?

Hol nézhető?

Számos bajnokság meccseit a Spíler csatornák egyikén lehet nézni, például a Premier Leaguet és mostmár a Szaúdi ligát is, és persze a LaLigát, ezt a meccset a Spíler 2-n lehet majd megtalálni.

?

Kitől lehet gólokat várni?

Természtesen a Barca győzelemhez pár Barca gól is hozzájár, a Katalánoktól első sorban Lewandowoskit és Gavit tartom gólesélyesnek, de az előző fordulókban Ferran Torres is megmutatta, hogy remek gólvágó, így tőle is el tudok képzelni egy találatot.