PSV Eindhoven vs Galatasaray Tippek

PSV

PSV

Jul 21

19:00

5 : 1

Galatasaray

Galatasaray

Adam Hahn

Adam Hahn

Sziasztok! Hahn Ádám vagyok és itt egy kis történet rólam:

Annak idején kipróbáltam az összes sportot, amit csak tudtam, hogy megtaláljam azt a sportágat, ami igazán tetszene. Mai napig sokat kosárlabdázok és focizok a barátaimmal, de már profibb csapatban nem játszok. Sosem voltam sportoló szellemű és alkatú igazán, de az évek során rájöttem, hogy analizálni a játékosokat, meccseket és az adatokat követni sokkal több örömöt okoz nekem, mint játszani.

PSV Eindhoven vs Galatasaray Fogadási Tippek

Kedden folytatódnak a Bajnokok Ligája selejtezők a negyeddöntőkkel. PSV Eindhoven találkozik a Török PSV Galatasaray-el Hollandiában. Mindkét csapat a saját országos ligájuk élén végeztek és második hellyel továbbjutottak.

PSV pontok szerint első is lehetett volna, de végül a gólkülönbség döntött az arany és az ezüstérem között. Mindkét csapat sikeresnek és erősnek mondható, hiszen az utolsó 11 mérkőzésükben egyszer sem veszítettek.

A török csapat már a nyolcadik egymás utáni meccsét nyerte meg. Kétségkívül egy erős csapatról beszélünk, viszont a PSV-t sem kell félteni. Legtóbb 2018-ban játszottak egymás ellen, akkor a holland csapat 3-1-re nyert.

Rendkívül nehéz ennek a meccsnek a kimenetelét előre megtippelni, hiszen nagyon erős csapatokról beszélünk. PSV otthon általában jól játszik, ha az utóbbi meccseket vesszük figyelembe. Ezzel egy kisebb előnyük van a törökökkel szemben, ha a statisztikákat nézzük. A tippem pedig PSV vagy döntetlen lenne.

PSV

PSV Eindhoven Hírek

A csapat legújabb szerzeménye a kezdő kapusuk Joël Drommel (A sérült Maxime Delanghe-t cserélte le) aki eddig ígéretesnek tűnik. Eddig összesen 4 mérkőzésen játszott és eddig jól játszik a 3,5 millió eurót érő játékos. A csapathoz csatlakozott még a brazil-olasz André Ramalho és a holland Marco van Ginkel is, akik szintén a kezdőcsapat tagjai lettek. 14-én a Görög PAOK ellen sikerült egy 1-0-s győzelmet aratni Noni Madueke góljával. A csapat az utóbbi 5 meccsén összesen 18 gólt tudott lőni, ami még barátságos mérkőzésekhez képest is rendkívüli.

PSV Eindhoven Twitter

Galatasaray

Galatasaray Hírek

Ez a csapat sem maradhatott ki a nyári csereszezonból. Legújabb szerzeményük Baris Yilmaz, egy 21 éves csatár. Az új kapusukat (Berk Balaban) is júliusban szerződtették. illetve szert tettek egy török középpályásra is (Aytac Kara), aki rögtön az első két meccsén gólt is szerzett a Galatasaray-nek. Ugyan eddig csak két mérkőzést játszott a csapat a mostani felállásukkal, de már most látható, hogy egy erős csapatot sikerült összeállítania a török Fatih Terim-nek. A 8 meccses veretlenség bizonyára ijesztőnek fog tűnni az ellenfél csapatnak.

Galatasaray Twitter

Hol nézhető

A mérkőzés követhető a legtöbb fogadási platformon, illetve a Holland RTL 7-en is.

Fontos tudnivalók

  • Galatasaray az utolsó 8 meccsét megnyerte
  • PSV 11 meccs óta veretlen
  • PSV az utóbbi 20 hazai mérkőzésén egyszer veszített
  • A két csapat utolsó 3 találkozásán a hollandok nyertek

 

országából

Új fogadási oldal itt országából

100%-os bónusz akár 20.000 HUF értékig

Kérem a bónuszt

Fő előrejelzés

%1. csapat% nyer vagy döntetlen (1X)

Bukméker Odds Kattints a fogadáshoz Feliratkozási bónusz
CampoBet 1.1 Fogadj most 35.000 HUF
LVbet 1.17 Fogadj most 20.000 HUF
TippmixPro 1.14 Fogadj most 100%-ban legális

Egyetértesz a szerzővel Adam Hahn?

Adam Hahn

0 szavazat

Igen 0%

0 szavazat

Nem 0%

PSV vs Galatasaray előnézet: Legjobb odds-ok

A Mightytipsnél találod a legfrissebb tippeket a következő PSV vs Galatasaray mérkőzésről, 28 sportfogadási oldal részletes elemzését és a legjobb oddsokat. Az oddsok közvetlenül az online bukmékerektől származnak, öt percenként frissítve.

PSV vs Galatasaray odds

Frissítve: 10:52:50 AM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
35.000 HUF

Feliratkozási bónusz

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

Feliratkozási bónusz

1

100%-ban legális

Bónusz igénylése
100%-ban legális

Feliratkozási bónusz

Csapat 1 nyer

1.57 1.57 1.59

Csapat 2 nyer

5 5.25 5.05

Döntetlen

4.2 4 4

Kevesebb mint 2.5

2 2 2.06

Kevesebb mint 3.5

1.36 1.38 1.37

Több mint 2.5

1.75 1.72 1.8

Több mint 3.5

2.95 2.8 2.84

MCG

1.8 1.85 1.85

MCG - NO

1.95 1.91 1.91

Dupla esély (1X)

1.1 1.17 1.14

Dupla esély (X2)

2.35 2.38 2.26

Hazai csapat 2,5-nél több

2.4 2.38

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

3.75 3.8

Vendégcsapat 2,5-nél több

9 8.5

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

11 10

ÁH1 (-1)

2.06 2.07

ÁH2 (+1)

1.85 1.79

ÁH1 (-1.5)

2.5 2.63

ÁH2 (+1.5)

1.48 1.45

ÁH1 (0)

1.23

ÁH2 (0)

3.8

ÁH2 (-1)

10

ÁH1 (+1)

1.01

ÁH2 (-1.5)

11

ÁH1 (+1.5)

1

ÁH1 (-2)

4.2

ÁH2 (+2)

1.18

PSV vs Galatasaray odds

Frissítve: 10:52:50 AM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

Koppints az összes odds-ért

Legjobb odds-ok

Csapat 1 nyer

1.59

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Csapat 2 nyer

5.25

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Döntetlen

4.2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Kevesebb mint 2.5

2.06

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Kevesebb mint 3.5

1.38

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Több mint 2.5

1.8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Több mint 3.5

2.95

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

MCG

1.85

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

MCG - NO

1.95

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Dupla esély (1X)

1.17

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

12

1.22

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Dupla esély (X2)

2.38

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Hazai csapat 2,5-nél több

2.4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

3.8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Vendégcsapat 2,5-nél több

9

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

11

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF

1

100% üdvözlő bónusz akár 35.000 HUF

Bónusz igénylése
20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

ÁH1 (-1)

2.07

Regisztrálj:

Összes odds

20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

ÁH2 (+1)

1.85

Regisztrálj:

Összes odds

20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

ÁH1 (-1.5)

2.63

Regisztrálj:

Összes odds

20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

ÁH2 (+1.5)

1.48

Regisztrálj:

Összes odds

20.000 HUF

1

200% sport bónusz 20.000 HUF

Bónusz igénylése

ÁH1 (0)

1.23

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH2 (0)

3.8

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH2 (-1)

10

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH1 (+1)

1.01

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH2 (-1.5)

11

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH1 (+1.5)

1

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH1 (-2)

4.2

Regisztrálj:

Összes odds

ÁH2 (+2)

1.18

Regisztrálj:

Összes odds

Ki fog nyerni?

PSV

100%

Galatasaray

0%

Döntetlen

0%

PSV vs Galatasaray Egymás elleni (H2H) statisztika

28.07.21
1 : 2
Galatasaray
-
PSV

Több Kevésbé

21.07.21
5 : 1
PSV
-
Galatasaray

Több Kevésbé

PSV Az utolsó mérkőzést a PSV
03.08.21
W
3 - 0
PSV
-
Midtjylland

Több Kevésbé

28.07.21
W
1 - 2
Galatasaray
-
PSV

Több Kevésbé

21.07.21
W
5 - 1
PSV
-
Galatasaray

Több Kevésbé

14.07.21
W
1 - 0
PSV
-
PAOK

Több Kevésbé

10.07.21
D
0 - 0
Osnabrück
-
PSV

Több Kevésbé

07.07.21
W
1 - 10
Delbrücker SC
-
PSV

Több Kevésbé

03.07.21
W
6 - 2
PSV
-
RWDM

Több Kevésbé

Galatasaray Az utolsó mérkőzést a Galatasaray
28.07.21
L
1 - 2
Galatasaray
-
PSV

Több Kevésbé

21.07.21
L
5 - 1
PSV
-
Galatasaray

Több Kevésbé

13.07.21
D
0 - 0
Olympiakos Piraeus
-
Galatasaray

Több Kevésbé

10.07.21
W
4 - 2
Galatasaray
-
Kasımpaşa

Több Kevésbé

PSV vs Galatasaray Felállás előrejelzés

PSV vs Galatasaray Felállás előrejelzés
16

Joël Drommel

29

Phillipp Mwene

5

André Ramalho

28

Olivier Boscagli

31

Philipp Max

27

Mario Götze

8

Marco van Ginkel

6

Ibrahim Sangaré

23

Noni Madueke

7

Eran Zahavi

53

Yorbe Vertessen

1

Berk Balaban

19

Ömer Bayram

17

Oğulcan Cağlayan

27

Christian Luyindama

49

Valentine Ozornwafor

70

Yunus Akgün

66

Arda Turan

35

Aytaç Kara

31

Mostafa Mohamed

54

Emre Kılınç

18

Kerem Aktürkoglu

A legjobb freebetek & promóciós ajánlatok Magyarországon országából

Egyéb előrejelzések

Játékosok hozzászólásai

Betöltés...

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése