Real Sociedad vs Monaco Tippek

Real Sociedad

Real Sociedad

Sep 30

18:45

1 : 1

Monaco

Monaco

Aladár Kollár

Aladár Kollár

Az egyetemi éveim óta a sporthirek, tippek rajongója vagyok. A szabadidőmben utazni és billiárdozni szeretek.

Real Sociedad vs Monaco Fogadási Tippek

Az Európa Liga csoportkörének újabb fordulójában a B-csoport egyik rangadójára kerül sor, ahol szeptember 30-án a Real Sociedad fogadja a Monaco csapatát. Első ránézésre nem tűnik annyira nehéz mérkőzésnek, de a Real Sociedad az egyik titkos esélyes az Európa Liga megnyerésére, hiszen hét forduló után a második helyen állnak, hiszen ebből a hét meccsükből ötöt megnyertek és csak egyet veszítettek el. Ezzel szemben a francia bajnokságban komolyan szenved a Monaco csapata, a középmezőnyben küszködnek, mindent elmond a teljesítményükről, hogy csak három győzelmük van 8 mérkőzésből.

Nem meglepő tehát, hogy a mi mostani tippünkkel és a szédületes formában lévő Sociedad csapatát favorizáljuk, akik ráadásul az Európa Liga első csoportmeccsén nem is tudtak nyerni, tehát mindenképpen szükségük van most három pontra. Kiegészíthetjük ezt természetesen gólszámos fogadással, de mi szimplán úgy gondoljuk, hogy ezt könnyedén meg fogják nyerni a hazaiak és arra sem számítunk, hogy túlságosan sok gólt kapnának.

Real Sociedad

Real Sociedad Hírek

A Real Sociedad félelmetes formában van minden porondon, nem meglepő módon a legutolsó öt meccsükből csak két döntetlenjük van három győzelem mellett. Amire figyelniük kell, hogy ezen az utolsó öt meccsen csak 8 gólt tudtak rúgni, bár közben mindössze négyet kaptak. 2 olyan meccsük volt ezekből az utolsókból, amikor 2,5 gólnál több született és 2 olyan volt, amikor mindkét csapat szerzett gólt.

Idén júliusban már találkoztak egyszer egymással, akkor hazai pályán a Sociedad nyerni tudott. A csapat sajnálatos módon tele van sérültekkel, Isak, Sörloth, Fernández, Silva és Guridi sem fog pályára lépni, ez lesz a gyenge pontja a spanyol csapatnak.

Real Sociedad Twitter

Monaco

Monaco Hírek

A Monaco nagyon rosszul kezdte a szezont és most kezd egy kicsit magára találni, de még mindig csak a középmezőnyben szenvednek a francia bajnokságban. A legutolsó öt meccsükből volt három győzelmük, egy döntetlenjük és egy vereségük, és ezeken a meccseken 9 gólt tudtak rúgni, miközben hatot kaptak. 2,5 gólnál több góljuk 3 mérkőzésen volt ebből az ötből, illetve ugyanennyi alkalommal rúgott mindkét csapat egy gólt.

Yedder és Marcelin sérültek a keretből, ennek ellenére a francia csapat győzelmi reményekkel érkezik Spanyolországba, főleg azután, hogy az első csoportmeccsüket elég könnyen meg tudták nyerni.

Monaco Twitter

Real Sociedad vs Monaco Hol Nézhető

Az Európa Liga mérkőzéseit a Sport TV csatornái közvetítik, de több bukmékernél is elérhető a találkozó streamje.

Real Sociedad vs Monaco Fontos Tudnivalók

  • A Real Sociedad csak egyszer veszített a spanyol ligában.
  • Júliusban ebben a párosításban a spanyolok tudtak nyerni.
  • A Sociedad legutóbbi öt meccséből kétszer rúgott mindkét csapat gólt.
  • A Monaco legutóbbi öt meccséből háromszor volt 2,5 gólnál több.

országából

Új fogadási oldal itt országából

100%-os bónusz akár 40.000 HUF értékig

Kérem a bónuszt

Egyetértesz a szerzővel Aladár Kollár?

Aladár Kollár

Real Sociedad vs Monaco előnézet: Legjobb odds-ok

A Mightytipsnél találod a legfrissebb tippeket a következő Real Sociedad vs Monaco mérkőzésről, 30 sportfogadási oldal részletes elemzését és a legjobb oddsokat. Az oddsok közvetlenül az online bukmékerektől származnak, öt percenként frissítve.

Real Sociedad vs Monaco odds

Frissítve: 1:15:19 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

35.000 HUF
35.000 HUF
35.000 HUF
20.000 HUF
15.000 HUF

Csapat 1 nyer

1.93
1.9
1.92
1.85
1.85

Csapat 2 nyer

4.4
4.2
4.2
4.2
4.33

Döntetlen

3.53
3.45
3.6
3.3
3.5

Kevesebb mint 2.5

1.91
1.88
1.65

Több mint 2.5

1.98
1.95
2.1

Kevesebb mint 3.5

1.32
1.25

Több mint 3.5

3.4
3.8

MCG

1.92
2

MCG - NO

1.85
1.78

Dupla esély (1X)

1.24
1.22

12

1.26
1.3

Dupla esély (X2)

1.92
1.95

ÁH1 (-1)

2.8

ÁH2 (+1)

1.45

Hazai csapat 2,5-nél több

3.3
3.2

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

4
3.75

Vendégcsapat 2,5-nél több

7
7.5

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

7.5
7

Real Sociedad vs Monaco odds

Frissítve: 1:15:19 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

Koppints az összes odds-ért

Legjobb odds-ok

Csapat 1 nyer

1.93

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.93
35.000 HUF
1.9
35.000 HUF
1.92
20.000 HUF
1.85
15.000 HUF
1.85

Csapat 2 nyer

4.4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
4.4
35.000 HUF
4.2
35.000 HUF
4.2
20.000 HUF
4.2
15.000 HUF
4.33

Döntetlen

3.6

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.53
35.000 HUF
3.45
35.000 HUF
3.6
20.000 HUF
3.3
15.000 HUF
3.5

Kevesebb mint 2.5

1.91

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.91
35.000 HUF
1.88
20.000 HUF
1.65

Több mint 2.5

2.1

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.98
35.000 HUF
1.95
20.000 HUF
2.1

Kevesebb mint 3.5

1.32

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.32
20.000 HUF
1.25

Több mint 3.5

3.8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.4
20.000 HUF
3.8

MCG

2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.92
20.000 HUF
2

MCG - NO

1.85

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.85
20.000 HUF
1.78

Dupla esély (1X)

1.24

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.24
20.000 HUF
1.22

12

1.3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.26
20.000 HUF
1.3

Dupla esély (X2)

1.95

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.92
20.000 HUF
1.95

ÁH1 (-1)

2.8

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.8

ÁH2 (+1)

1.45

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.45

Hazai csapat 2,5-nél több

3.3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.3
20.000 HUF
3.2

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
4
20.000 HUF
3.75

Vendégcsapat 2,5-nél több

7.5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
7
20.000 HUF
7.5

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

7.5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
7.5
20.000 HUF
7

Ki fog nyerni?

Real Sociedad (0)

0%

Monaco (0)

0%

Döntetlen (0)

0%

Real Sociedad vs Monaco Egymás elleni (H2H) statisztika

30.09.21
1 : 1
Real Sociedad
-
Monaco

Több Kevésbé

28.07.21
2 : 1
Real Sociedad
-
Monaco

Több Kevésbé

Real Sociedad Az utolsó mérkőzést a Real Sociedad
16.10.21
L
1 - 0
Real Sociedad
-
Mallorca

Több Kevésbé

03.10.21
D
1 - 1
Getafe
-
Real Sociedad

Több Kevésbé

30.09.21
D
1 - 1
Real Sociedad
-
Monaco

Több Kevésbé

26.09.21
L
1 - 0
Real Sociedad
-
Elche

Több Kevésbé

23.09.21
W
2 - 3
Granada
-
Real Sociedad

Több Kevésbé

19.09.21
D
0 - 0
Real Sociedad
-
Sevilla

Több Kevésbé

16.09.21
D
2 - 2
PSV
-
Real Sociedad

Több Kevésbé

12.09.21
W
0 - 2
Cádiz
-
Real Sociedad

Több Kevésbé

28.08.21
L
1 - 0
Real Sociedad
-
Levante

Több Kevésbé

22.08.21
L
1 - 0
Real Sociedad
-
Rayo Vallecano

Több Kevésbé

Monaco Az utolsó mérkőzést a Monaco
16.10.21
L
2 - 0
Olympique Lyonnais
-
Monaco

Több Kevésbé

03.10.21
L
3 - 0
Monaco
-
Bordeaux

Több Kevésbé

30.09.21
D
1 - 1
Real Sociedad
-
Monaco

Több Kevésbé

26.09.21
W
1 - 3
Clermont
-
Monaco

Több Kevésbé

22.09.21
L
3 - 1
Monaco
-
Saint-Étienne

Több Kevésbé

19.09.21
D
2 - 2
Nice
-
Monaco

Több Kevésbé

16.09.21
L
1 - 0
Monaco
-
Sturm Graz

Több Kevésbé

11.09.21
W
0 - 2
Monaco
-
Olympique Marseille

Több Kevésbé

29.08.21
W
1 - 2
Troyes
-
Monaco

Több Kevésbé

25.08.21
D
2 - 2
Shakhtar Donetsk
-
Monaco

Több Kevésbé

Real Sociedad vs Monaco Felállás előrejelzés

Real Sociedad vs Monaco Felállás előrejelzés
1

Álex Remiro

2

Joseba Zaldúa

6

Aritz Elustondo

5

Igor Zubeldia

12

Aihen Muñoz

8

Mikel Merino

3

Martín Zubimendi

16

Ander Guevara

11

Adnan Januzaj

7

Portu

10

Mikel Oyarzabal

16

Alexander Nübel

19

Djibril Sidibé

6

Axel Disasi

5

Benoît Badiashile

12

Caio Henrique

27

Krépin Diatta

22

Youssouf Fofana

8

Aurélien Tchouaméni

11

Jean Lucas

37

Sofiane Diop

9

Myron Boadu

Group B

Klub JM N D V
G - E
G Ptk
1 PSV 2 1 1 0 6 - 3 +3 4
2 Monaco 2 1 1 0 2 - 1 +1 4
3 Real Sociedad 2 0 2 0 3 - 3 0 2
4 Sturm Graz 2 0 0 2 1 - 5 -4 0

Jelölések:

Játékos csapatok
JM
Játszott mérkőzések
N
Nyert
D
Döntetlen
V
Vesztes
G - E
Gólok - gólok Ellen
G
Gólkülönbség
Ptk
Pontok

A legjobb freebetek & promóciós ajánlatok Magyarországon országából

Egyéb jóslatok

Játékosok hozzászólásai

Betöltés...

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése