Saint Etienne cs Valenciennes Tippek 2023. 06. 02.

Saint-Étienne

Saint-Étienne

2 : 0

Valenciennes

Valenciennes

A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.

  • Versenysororzat: Ligue 2
  • Dátum: 2023. 06. 02.
  • Kezdési idő: 19:45 UK / 20:45 CEST
  • Helyszín: Stade Geoffroy-Guichard (Saint-Étienne)

A június hónapba belépve a nyárnak a kezdetét, az első osztályú bajnokságoknak pedig a végét vehetjük, azonban a BL döntő mellett még megtekinthetjük a másodosztályok záró fordulót is, mint például a Ligue 2 utolsó, azaz 38. fordulóját amit pénteken 10 meccsen le is rendeznek, azaz mind a 20 csapat játsdzik majd köztük a Saint Etienne-Valenciennes meccsel.

A haza Saint Etienne vagy röviden ASSE idén töltötte első szezonját a Ligue 2-ben, hiszen egészen tavalyig az első osztályt erősítette, azonban a 2021-22-es szezont a 18. helyen végezte és a kiesési rájátszásokban sem tudott benrtmaradni így lecsúszott a Ligue 2-be. Ebben a bajnokságban pedig jelenleg 37 meccs alatt 50 pontot gyűjtött amivel a 10. helyen áll, valójában szerencsével és győzelemmel egészen a hatodik helyigf feljuthatna, hiszen odáig minden csapatnak 52 pontja van, azonban még ez sem jelent feljutást, így egy szezont még biztosan itt töltenek a Ligue 2-ben. A Valenciennes ezzel szemben már 9 éve a másodoszt6ályú Francia bajnokság tagja, de már elkönyvelhető a 10. évük is, hiszen 37 meccs alatt 45 pontot értek el, tehát matematikailag is legfeljebb a 12. helyen végezhetnek.

Szerintem a meccset az ASSE fogja megnyerni, hiszen hazai pályán játszik egy jóval jobb formában lévő nemrég még Ligue 1-es csapat lényegében tét nélkül.

Saint-Étienne vs Valenciennes Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Saint-Étienne

    0 : 0

    Valenciennes

    Ligue 2

  2. Saint-Étienne

    2 : 0

    Valenciennes

    Ligue 2

  3. Valenciennes

    2 : 2

    Saint-Étienne

    Ligue 2

Saint-Étienne

Saint Etienne csapathírek

A csapat előző öt meccse elég jó. Öt meccs, kettő győzelem, kettő döntetlen és egy vereség, ebben természetesen mind az öt bajnoi volt, hiszen a Francia kupasorozatok már véget értek, másodosztályból pedig nemzetközi tornákra newm lehet bejutni.

A keretben van egy pár sérült, de egyáltalán nem olyan létfontosságú játékosok, akik hiányában Laurent Battles vezetőexző ne tudna egy ütőképes ASSE kezdőt összerakni a hazai gyepre péntek este a záró meccsre.

A klub szurkolói egyébként tavaly elég durván vették a kiesést, több helyen is olvasni lehetett, hogy füstbombákat használtak, illetve az öltözőig kergették a játéksokat, tehát az idei utolsó forduló sem biztos, hogy zökkenő mentesen zajlik majd, hiszen nem sikerült visszajutni az első osztályba.

Az utolsó mérkőzést a Saint-Étienne

  1. Caen

    1 : 2

    Saint-Étienne

    Ligue 2

  2. Saint-Étienne

    0 : 0

    Valenciennes

    Ligue 2

  3. Annecy

    1 : 1

    Saint-Étienne

    Ligue 2

  4. Saint-Étienne

    2 : 1

    Quevilly Rouen

    Ligue 2

  5. Rodez

    2 : 1

    Saint-Étienne

    Ligue 2

Saint-Étienne lineup

Kapus

  • 30

    Gautier Larsonneur

Védők

  • 8

    Dennis Appiah

  • 23

    Anthony Briançon

  • 19

    Leo Petrot

Középpályások

  • 18

    Mathieu Cafaro

  • 14

    Dylan Chambost

  • 7

    Thomas Monconduit

  • 29

    Aimen Moueffek

  • 27

    Niels Nkounkou

Támadók

  • 25

    Ibrahima Wadji

  • 17

    Jean-Philippe Krasso

Valenciennes

Valenciennes csapathírek

A csapat előző öt meccse egészen jó. Öt meccs, kettő győzelem, kettő döntetlen és egy vereség, tehát gyakorlatilag teljesen ugyanaz, mint ellenfeléé, még a meccsek is, hiszen itt is csak bajnokin születtek meg ezek az eredmények.

A keretben itt már egyetlen sérült sincs, ettől függetlenül nem biztos, hogy könnyebb dolguk van a csapattal, hiszen Ahmed Kantari vezetőedző alapból más játékosokból dolgozik, elég csupán annyit figyelembe venni, hogy az ASSE teljes klubértéke több, mint a duplája a Valenciennesének.

Az utolsó mérkőzést a Valenciennes

  1. Valenciennes

    1 : 2

    Bordeaux

    Ligue 2

  2. RWDM

    1 : 2

    Valenciennes

    Club Friendlies 3

  3. Saint-Étienne

    0 : 0

    Valenciennes

    Ligue 2

  4. Rodez

    0 : 1

    Valenciennes

    Ligue 2

  5. Valenciennes

    0 : 0

    Guingamp

    Ligue 2

Valenciennes lineup

Kapus

  • 30

    Lassana Sy

Védők

  • 24

    Allan Linguet

  • 56

    Jordan Poha

  • 14

    Joffrey Cuffaut

  • 51

    Byani Mpata Lama

Középpályások

  • 21

    Mohamed Kaba

  • 6

    Julien Masson

  • 20

    Ilyes Hamache

  • 48

    Yassine Haouari

  • 17

    Aymen Boutoutaou

Támadók

  • 77

    Adrian Grbić

Fontos Tudnivalók

  1. Az ASSE előző öt hazai meccséből csak egyet veszített el.
  2. A Valenciennes legutóbbi öt idegenbeli meccséből kettőt tudott csak megnyerni.
  3. A Saint Etienne előző hét meccsén összesen 14 gólt lőtt és 12-tőt kapott.
  4. A Valenciennes legutóbbi hét meccsének gólaránya 9 szerzett és 6 kapott gól.

Fő előrejelzés Saint-Étienne - Valenciennes

1. csapat nyer

anonymous user

Írta

Közzétéve

clock
winrate

0% winrate

wins

0 sorban nyer

Legjobb odds-ok:

20bet

1.53

Fogadj most

Egyetértesz a szerzővel ?

anonymous user

user bg circle blue

1 szavazat

Igen 100%

user bg circle blue

1 szavazat

Nem 0%

További tippek

ÁH1 (0)

Legjobb odds-ok:1.26

Kevesebb mint 2.5

Legjobb odds-ok:2.75

MCG - NO

Legjobb odds-ok:2.63

12

Legjobb odds-ok:1.18

Saint-Étienne & Valenciennes jelenlegi állás a Ligue 2

Regular Season JM N D V
G - E
G Ptk
1 Le Havre 38 20 15 3 46 - 19 +27 75
2 Metz 38 20 12 6 61 - 33 +28 72
3 Bordeaux 38 20 9 8 51 - 27 +24 69
4 Bastia 38 17 9 12 52 - 45 +7 60
5 Caen 38 16 11 11 52 - 43 +9 59
6 Guingamp 38 15 10 13 51 - 46 +5 55
7 Paris 38 15 10 13 45 - 43 +2 55
8 Saint-Étienne 38 15 11 12 63 - 57 +6 53
9 Sochaux 38 15 7 16 54 - 41 +13 52
10 Grenoble Foot 38 38 14 9 15 33 - 36 -3 51
11 Quevilly Rouen 38 12 14 12 47 - 49 -2 50
12 Pau 38 12 11 15 40 - 52 -12 47
13 Amiens SC 38 13 8 17 40 - 52 -12 47
14 Rodez 38 10 13 14 38 - 44 -6 46
15 Laval 38 14 4 20 44 - 56 -12 46
16 Valenciennes 38 10 15 13 42 - 49 -7 45
17 Annecy 38 11 12 15 39 - 51 -12 45
18 Dijon 38 10 12 16 38 - 43 -5 42
19 Nîmes 38 10 6 22 44 - 62 -18 36
20 Niort 38 7 8 23 35 - 67 -32 29

Saint Etienne cs Valenciennes - GYIK

?

Hol nézhető?

A mérkőzés több helyen is megnézhető. Elérhető lesz a Bet365 live streamjén regisztrált felhasználóknak, illetve elérhető lesz a livetv sx oldalán a Top match livestreamsben. Emellett megtalálhatjátok a meccset a helyi televízió csatornákon is. Élvezd a MightyTips-szel.
?

Kitől lehet gólokat várni?

Úgy érzem, hogy a meccsen csak ASSE játékos fog gólt szerezni, tőlük pedig első sorban Krasso és Wadji a két befejező csatár akik keten együtt már 28 gólnál járnak.