St. Louis City vs Los Angeles Galaxy Tippek 2023. 06. 11.
St. Louis City
LA Galaxy
Tartalom
- Versenysororzat: MLS
- Dátum: 2023. 06. 11.
- Kezdési idő: 18:00 UK / 19:00 CEST
- Helyszín: CITYPARK (St. Louis)
A bajnokságok nagy része már véget ért itt az Európai kontinesen, Amerikában viszont még csak mostanában kezdték el az alapszakasz, így még bőven van idő belecsöppeni az MLS vagyis a Major League Soccer történéseibe, pkéldul a St. Louis-LA Galaxy meccsel ami a 16. forduló egyik meccse.
Az Amerikai foci bajnokság hasonló elven működik, mint az NBA, azaz a kosárlabda liga, először a tabella két részre osztódik, nyugati és keleti főcsoportra, az alapszakasz során 34 meccset játszanak a csapatok és az így kialakult sorrend alapján az első hét egyenes ágon jut be a rájátszásba, a két konferencia 8. illetve 9. csapata pedig még egy szitán etesve eldönti, hogy melyik két klub lesz még a nyolcadik bejutó a play-off-ba. A hazai St. Louis City gyakorlatilag egy 2019-ben alapított csapat, az MLS-ben is ez az első idényük, ennek ellenére a nyugati konferencia első helyezettje 15 meccsel és 28 ponttal még úgy is, hogy a mögöttük álló Seattle már 17 meccset játszott. A Los Angeles Galaxy sem egy idős csapat, azonban az Amerikai viszonylathoz képest mégis, hiszen már 1994 óta léteznek, és természtesen azóta az MLS tagjai, hiszen itt nincsen kiesésa ligából. Az LA jelenleg ennek ellenére nem máshol áll, mint a nyugati főcsoport utolsó helyen, 15 meccs alatt csupán 12 pontot tudtak szerezni, igaz jelenleg a liga még eléggé rendezetlen, hiszen vannak 13 és vannak 18 meccset lejátszott csapatok, így még bármi változhat, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy itt tulajdonképpen a rájátszás a legfontosabb, így a 7. hely is teljesen jó az alapszakaszban, hiszen már azzal is bejutottak a play-off-ba csupán nehezebb ellenféllel találják majd szembe magukat.
Szerintem azonban a St. Louis tartja a formáját és első helyről megveri hazai pályán az utolsó helyezettet.
St. Louis City vs LA Galaxy Egymás elleni (H2H) statisztika
-
LA Galaxy
2 : 2
St. Louis City
Major League Soccer
-
St. Louis City
1 : 1
LA Galaxy
Major League Soccer
-
LA Galaxy
4 : 1
St. Louis City
Club Friendlies 3
St. Louis City csapathírek
A csapat előző öt meccse eléggé jó. Öt meccs, három győzelem és kettő vereség, ebből természtesen mind az öt MLS bajnoki volt.
A keretben vannak sérültek, közülük a legjelentősebb kétésg kívül a Brazil Joao Klauss, aki a Hoffenheimtől érkezett a St. Louisba 3.2 millió Euróért és jelenleg a csapat egyik legeredményesebb csatárja nem lehet ott a kezdőben, mellette pedig Joakim Nilsson védő a sérült, aki szintén Németországból érkezett, ők ketten pedig a csapat két legértékesebb játékosai.
Az utolsó mérkőzést a St. Louis City
-
St. Louis City
0 : 0
Los Angeles FC
Major League Soccer
-
Houston Dynamo
1 : 1
St. Louis City
Major League Soccer
-
LA Galaxy
2 : 2
St. Louis City
Major League Soccer
-
Sporting KC
2 : 1
St. Louis City
Major League Soccer
-
St. Louis City
2 : 1
Dallas
Major League Soccer
St. Louis City lineup
Kapus
-
1
Bürki
Védők
-
14
Nelson
-
24
Bartlett
-
26
Parker
-
2
Nerwinski
Középpályások
-
10
Löwen
-
28
Perez
-
19
Vassilev
-
7
Ostrák
Támadók
-
11
Gioacchini
-
12
Célio Pompeu
Los Angeles Galaxy csapathírek
A csapat előző öt meccse nem túl jó. Öt meccs, három vereség és kettő győzelem, ebben kérdés nélkül mind az öt MLS meccs, hiszen innen nem juthatnak be semmilyen nemzeti vagy nemezetközi tornába csapatok.
A keretben van egy pár sérült, a védők részéről hárman is, Coulibaly, Cuevas valamint Mavinga sem tudja vállalni a játékot, a tamádók közül pedig Douglas Costa az egykori Juve játékos nem áll rendelkezésre Greg Vanney vezetőedző számára.
A klub egyébként az egykori Európa csillagok közül nem csak Douglas Costa játékjogát tudhatja magáénak, hanem Riqui Piug-ét is, aki jelenleg még csak 23 éves és a Barcelonai karrierjét adta fel az LA Galaxyért, de megfordult már itt a héten visszavonult Zlatan Ibrahimovic, illetve ha már Amerikában vagyunk Messi is bejelntette, hogy a pályáfutását a keleti Inter Miamiban fogja folytatni.
Az utolsó mérkőzést a LA Galaxy
-
LA Galaxy
4 : 3
Minnesota United
Major League Soccer
-
Los Angeles FC
4 : 2
LA Galaxy
Major League Soccer
-
LA Galaxy
2 : 2
St. Louis City
Major League Soccer
-
LA Galaxy
0 : 0
Houston Dynamo
Major League Soccer
-
SJ Earthquakes
2 : 3
LA Galaxy
Major League Soccer
LA Galaxy lineup
Kapus
-
1
Bond
Védők
-
3
Aude
-
22
Caceres
-
24
Neal
-
2
Calegari
Középpályások
-
5
Brugman
-
8
Delgado
-
20
Rodriguez
-
11
Boyd
Támadók
-
9
Joveljic
-
6
Puig
Fontos Tudnivalók
- A St. Louis előző öt hazai meccséből csak egyet vesztett el.
- Az LA Galaxy legutóbbi öt idegenbeli meccséből hármat is elbukott.
- A St. Louis előző hét meccsén összesen 12 gólt lőtt és 8-cat kapott.
- A Los Angeles Galaxy legutóbbi hét meccsének gólaránya 9 szerzett és 11 kapott gól.
Fő előrejelzés St. Louis City - LA Galaxy
1. csapat nyer
Legjobb odds-ok:
Egyetértesz a szerzővel ?
1 szavazat
Igen 100%
1 szavazat
Nem 0%
További tippek
Csapat 1 nyer
Legjobb odds-ok:2
-
1.95
Fogadj itt -
2
Fogadj itt -
1.97
Fogadj itt -
1.93
Fogadj itt -
1.95
Fogadj itt -
1.94
Fogadj itt
Kevesebb mint 2.5
Legjobb odds-ok:2.2
-
2.1
Fogadj itt -
2.18
Fogadj itt -
2.2
Fogadj itt
MCG - NO
Legjobb odds-ok:2.3
-
2.3
Fogadj itt -
2.28
Fogadj itt -
2.2
Fogadj itt -
2.3
Fogadj itt
12
Legjobb odds-ok:1.26
-
1.25
Fogadj itt -
1.26
Fogadj itt -
1.26
Fogadj itt -
1.22
Fogadj itt