Törökország vs Norvégia Tippek

Törökország

Törökország

Oct 08

20:45

Norvégia

Norvégia

Aladár Kollár

Aladár Kollár

Az egyetemi éveim óta a sporthirek, tippek rajongója vagyok. A szabadidőmben utazni és billiárdozni szeretek.

Törökország vs Norvégia Fogadási Tippek

A 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozatában komoly rangadóra kerül sor október 8-án a G-csoportban. Itt ugye Hollandia vezet 6 meccs után, de ugyanannyi ponttal áll a második helyen Norvégia és mögöttük jön két ponttal lemaradva Törökország. És most Törökország fogadja hazai pályán Norvégiát, ami sorsdöntő is lehet a hazaiak szempontjából, hiszen ha kikapnak, akkor szinte biztosan búcsút inthetnek még a világbajnoki pótselejtezőnek is. Odahaza ráadásul elég acélosak a törökök, két döntetlen mellett van egy győzelmük és ez sem akármilyen siker volt, a hollandokat tudták legyűrni hazai pályán.

Norvégia ezzel szemben most fog először igazán komoly meccset vívni a csoportban idegenben, hiszen ugyan mindhárom meccsüket megnyerték otthonuktól távol, de Montenegró, Lettország és Gibraltár legyőzése nem volt akkora feladat számukra. Mi most úgy gondoljuk, hogy a törökök meg fogják ragadni az utolsó esélyt a kijutásra és egy nagyon küzdelmes meccsen le fogják majd gyűrni a norvégokat.

Törökország

Törökország Hírek

Törökország jelenleg harmadik helyen áll a G-csoportban 11 ponttal, egyetlen vereségük van eddig, akkor Hollandiában kaptak ki elég csúnyán. A norvégokkal már játszottak egyszer, idegenben, akkor simán nyertek 3-0-ra. A legutolsó öt meccsükből hármat elveszítettek, volt egy döntetlenjük és egyetlen győzelmük. Ezeken a meccseken azért voltak gólok, hetet rúgtak és 13-at kaptak, szóval emiatt nem kell aggódnia a semleges nézőknek.

Az utolsó ötből négy meccsen volt 2,5 gólnál több és háromszor fordult elő olyan, hogy mindkét csapat szerzett legalább egy gólt. A csapatban sérültek nincsenek, egy-két eltiltott okozhat fejfájást az edzőnek.

Törökország Twitter

Norvégia

Norvégia Hírek

Norvégia számára létfontosságú ez a mérkőzés, hiszen bár a legutóbbi öt meccsükből csak egyet veszítettek el egy döntetlen és három győzelem mellett, ha most kikapnak, simán elbukhatják a VB-selejtezőt is. Ezen az utolsó öt meccsen rúgtak 10 gólt és kaptak négyet, tehát alapvetően jól megy nekik. A legutóbbi ötből kettő olyan volt, amikor 2,5 gólnál több született.

Három olyan is volt, amikor mindkét csapat szerzett gólt. Egymás elleni legutóbbi öt meccsükből kétszer a törökök nyertek, egyszer a norvégok két döntetlen mellett. Elképzelhető, hogy legnagyobb sztárjuk Haaland nem fog tudni pályára lépni.

Norvégia Twitter

Törökország vs Norvégia Hol Nézhető

A mérkőzés rangadónak számít, így a legtöbb bukméker és streaming oldal kínálatában is ott van.

Törökország vs Norvégia Fontos Tudnivalók

  • A legutóbbi öt meccséből Norvégia csak egyet veszített el.
  • Egymás elleni legutóbbi öt meccsükből csak egyet nyertek meg a norvégok.
  • Törökország legutóbbi öt meccséből négyszer volt 2,5 gólnál több.
  • Norvégia legutóbbi öt meccséből három alkalommal rúgott mindkét csapat gólt.

országából

Új fogadási oldal itt országából

100%-os bónusz akár 40.000 HUF értékig

Kérem a bónuszt

Egyetértesz a szerzővel Aladár Kollár?

Aladár Kollár

Törökország vs Norvégia előnézet: Legjobb odds-ok

A Mightytipsnél találod a legfrissebb tippeket a következő Törökország vs Norvégia mérkőzésről, 30 sportfogadási oldal részletes elemzését és a legjobb oddsokat. Az oddsok közvetlenül az online bukmékerektől származnak, öt percenként frissítve.

Törökország vs Norvégia odds

Frissítve: 1:45:35 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

35.000 HUF
35.000 HUF
35.000 HUF
20.000 HUF
15.000 HUF

Csapat 1 nyer

2.47
2.4
2.5
2.4
2.38

Csapat 2 nyer

3.08
3.05
3
3
2.88

Döntetlen

3.36
3.25
3.3
3.2
3.4

Kevesebb mint 2.5

1.76
1.75
1.73
1.7

Több mint 2.5

2.16
2.1
2
2.05

Kevesebb mint 3.5

1.28
1.29
1.3

Több mint 3.5

3.75
3.3
3.4

MCG

1.78
1.73
1.85

MCG - NO

2
2
1.85

Dupla esély (1X)

1.42
1.4
1.4

12

1.3
1.35
1.29

Dupla esély (X2)

1.57
1.55
1.53

ÁH1 (-1)

3.1

ÁH2 (+1)

1.38

Hazai csapat 2,5-nél több

4
4

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

5
5

Vendégcsapat 2,5-nél több

5
4.75

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

6
5.75

Törökország vs Norvégia odds

Frissítve: 1:45:35 PM

1.0 Decimális

1.0 Decimális

1/2 Frakcionált

Koppints az összes odds-ért

Legjobb odds-ok

Csapat 1 nyer

2.5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.47
35.000 HUF
2.4
35.000 HUF
2.5
20.000 HUF
2.4
15.000 HUF
2.38

Csapat 2 nyer

3.08

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.08
35.000 HUF
3.05
35.000 HUF
3
20.000 HUF
3
15.000 HUF
2.88

Döntetlen

3.4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.36
35.000 HUF
3.25
35.000 HUF
3.3
20.000 HUF
3.2
15.000 HUF
3.4

Kevesebb mint 2.5

1.76

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.76
35.000 HUF
1.75
20.000 HUF
1.73
15.000 HUF
1.7

Több mint 2.5

2.16

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2.16
35.000 HUF
2.1
20.000 HUF
2
15.000 HUF
2.05

Kevesebb mint 3.5

1.3

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.28
20.000 HUF
1.29
15.000 HUF
1.3

Több mint 3.5

3.75

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.75
20.000 HUF
3.3
15.000 HUF
3.4

MCG

1.85

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.78
20.000 HUF
1.73
15.000 HUF
1.85

MCG - NO

2

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
2
20.000 HUF
2
15.000 HUF
1.85

Dupla esély (1X)

1.42

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.42
20.000 HUF
1.4
15.000 HUF
1.4

12

1.35

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.3
20.000 HUF
1.35
15.000 HUF
1.29

Dupla esély (X2)

1.57

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.57
20.000 HUF
1.55
15.000 HUF
1.53

ÁH1 (-1)

3.1

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
3.1

ÁH2 (+1)

1.38

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
1.38

Hazai csapat 2,5-nél több

4

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
4
20.000 HUF
4

Hazai csapat 2,5-nél keveseb

5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5
20.000 HUF
5

Vendégcsapat 2,5-nél több

5

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
5
20.000 HUF
4.75

Vendégcsapat 2,5-nél kevesebb

6

Regisztrálj:

Összes odds

35.000 HUF
6
20.000 HUF
5.75

Ki fog nyerni?

Törökország (1)

100%

Norvégia (0)

0%

Döntetlen (0)

0%

Törökország vs Norvégia Egymás elleni (H2H) statisztika

08.10.21
1 : 1
Turkey
-
Norway

Több Kevésbé

Törökország Az utolsó mérkőzést a Törökország
11.10.21
W
1 - 2
Latvia
-
Turkey

Több Kevésbé

08.10.21
D
1 - 1
Turkey
-
Norway

Több Kevésbé

07.09.21
L
6 - 1
Netherlands
-
Turkey

Több Kevésbé

04.09.21
W
0 - 3
Gibraltar
-
Turkey

Több Kevésbé

01.09.21
D
2 - 2
Turkey
-
Montenegro

Több Kevésbé

Norvégia Az utolsó mérkőzést a Norvégia
11.10.21
L
2 - 0
Norway
-
Montenegro

Több Kevésbé

08.10.21
D
1 - 1
Turkey
-
Norway

Több Kevésbé

07.09.21
L
5 - 1
Norway
-
Gibraltar

Több Kevésbé

04.09.21
W
0 - 2
Latvia
-
Norway

Több Kevésbé

01.09.21
D
1 - 1
Norway
-
Netherlands

Több Kevésbé

Törökország vs Norvégia Felállás előrejelzés

Törökország vs Norvégia Felállás előrejelzés
23

Uğurcan Çakır

2

Zeki Çelik

16

Serdar Aziz

3

Merih Demiral

18

Caner Erkin

6

Ozan Tufan

5

Berat Ayberk Özdemir

7

Cengiz Ünder

10

Hakan Çalhanoğlu

21

Kerem Aktürkoğlu

17

Burak Yılmaz

1

Ørjan Nyland

22

Marcus Pedersen

4

Stefan Strandberg

21

Andreas Hanche-Olsen

5

Birger Meling

10

Martin Ødegaard

8

Patrick Berg

2

Morten Thorsby

7

Jens Petter Hauge

19

Kristian Thorstvedt

11

Mohamed Elyounoussi

Group G

Klub JM N D V
G - E
G Ptk
1 Netherlands 8 6 1 1 29 - 6 +23 19
2 Norway 8 5 2 1 15 - 6 +9 17
3 Turkey 8 4 3 1 19 - 15 +4 15
4 Montenegro 8 3 2 3 11 - 11 0 11
5 Latvia 8 1 2 5 8 - 13 -5 5
6 Gibraltar 8 0 0 8 3 - 34 -31 0

Jelölések:

Játékos csapatok
JM
Játszott mérkőzések
N
Nyert
D
Döntetlen
V
Vesztes
G - E
Gólok - gólok Ellen
G
Gólkülönbség
Ptk
Pontok

A legjobb freebetek & promóciós ajánlatok Magyarországon országából

Egyéb jóslatok

Játékosok hozzászólásai

Betöltés...

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése