Újpest vs Fehérvár Tippek 2023. 07. 29.
Újpest
2 : 1
MOL Fehérvár
A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.
Tartalom
- Versenysororzat: OTP Bank Liga
- Dátum: 2023. 07. 29.
- Kezdési idő: 20:15
- Helyszín: Szusza Ferenc Stadion (Budapest)
A július hónap is már eléggé a végéhez közeledik, és lassan már a top bajnokságok is megkzedik következő szezonjukat, azonban az NB1 nem vár augusztusig és 28.-án, azaz pénteken már egy MTK-Paks nyitó meccsel megkezdtik a szezont, minket viszont a szombat érdekel, ami szintén bajnoki meccsnap és ahol az Újpest-Vidi találkozót is megtaláljuk.
A hazai Újpest az előző idényben 33 meccs alatt 41 pontot szerzett, amivel a 8. helyet érték el, így ők sem kerülték el túl messziről a kiesési helyeket, amikbe végül a Honvéd és a Vasas került, helyükre, pedig a Diósgyőr és az MTK érkezett az NB2-ből. A Fehérvár pedig még ennél is élesebb helyzetben volt, ugyanis a Vidi a maga 35 pontjával csupán 2 ponttal előzte meg a Honvédot és ezzel kerülte el a kiesési zónát.
Szerintem ezt a meccset hazai pályán az Újpest megnyeri, de nem számítanék tündöklő játékra, ugyanis szinte a két legrosszabb formában lévő csapat találkozik.
Újpest vs MOL Fehérvár Egymás elleni (H2H) statisztika
-
Újpest
2 : 1
MOL Fehérvár
OTP Bank Liga
-
MOL Fehérvár
0 : 0
Újpest
OTP Bank Liga
-
Újpest
2 : 1
MOL Fehérvár
OTP Bank Liga
-
MOL Fehérvár
0 : 1
Újpest
OTP Bank Liga
Újpest csapathírek
A csapat előző öt meccse nem rossz. Öt meccs, három győzelem és kettő vereség, ebből az ötösből viszont mindegyik meccs barátságos találkozó volt. A keretben egyetlen-egy sérült sincsen, eltiltott játékos sem akad és a kezdő játékosaik közül egyet sem adtak el, ami remek hír Nebojsa Vignjevic verzetőedzőnek, hiszen így a Szusza Ferenc Stadion gyepére szombat este a legjobb Újpest kezdőt állíthatja össze a Szerb szakember. A klub nem áll rosszul igazolásokból sem, a Magyar társaktól is igazoltak játékosokat, emellett a Román Craiovától és a Liechtenstein-i fővárosi csapattól, a Vaduztól is igazoltak csatárt.
Az utolsó mérkőzést a Újpest
-
Pécsi MFC
1 : 3
Újpest
Hungarian Cup
-
Várda SE
0 : 0
Újpest
OTP Bank Liga
-
Várda SE
0 : 0
Újpest
OTP Bank Liga
-
Újpest
3 : 2
Várda SE
OTP Bank Liga
-
Újpest
2 : 1
Zalaegerszegi TE
OTP Bank Liga
Újpest lineup
Kapus
-
13
Đorđe Nikolić
Védők
-
49
Branko Pauljević
-
34
Tim Hall
-
42
Georgios Antzoulas
-
22
Krisztián Tamás
Középpályások
-
88
Matija Ljujić
-
6
Luca Mack
-
29
Vincent Onovo
Támadók
-
77
Kevin Csoboth
-
32
Peter Ambrose
-
11
Tamás Kiss
Fehérvár csapathírek
A csapat előző öt meccse egyáltalán nem jó. Öt meccs, egy győzelem, kettő döntetlen és kettő vereség, ráadásul ebben is mindegyik meccs csupán barátságos mérkőzés volt. A keretben nincsen sérült, Bartosz Grzelak vezetőedző azonban nem lehet felhőtlenül boldog emiatt, hiszen a tavalyihoz képest így sem lehet 100%-os a csapat, hiszen csak az előző szezonbeli kezdőből hárman távoztak, köztük Dárdai Palkó, aki az apja által irányított Herthában folytatja, Loic Nego aki a Francia Ligue 1-ben kezdheti meg a következő szezont és Makarenko aki a Kazah élvonalban lép majd pályára. A Fehérvárnak azonban nem csak a játékosok estek ki, hanem még a szponzori bevétélek nagy része is, ugyanis az idei lelombozó teljesítmény után a MOL kiszállt a Fehérvár mögül, így a Videoton után a MOL Fehérvár nevet is elhagyja a csapat.
Az utolsó mérkőzést a MOL Fehérvár
-
ESMTK
1 : 0
MOL Fehérvár
Hungarian Cup
-
Paksi SE
2 : 0
MOL Fehérvár
OTP Bank Liga
-
Paksi SE
0 : 0
MOL Fehérvár
OTP Bank Liga
-
MOL Fehérvár
2 : 0
Mezőkövesd-Zsóry
OTP Bank Liga
-
MOL Fehérvár
0 : 0
Mezőkövesd-Zsóry
OTP Bank Liga
MOL Fehérvár lineup
Kapus
-
1
Dániel Kovács
Védők
-
3
Kasper Larsen
-
4
Csaba Spandler
-
11
Márió Zeke
Középpályások
-
14
Áron Csongvai
-
21
Rúben Pinto
-
20
Tobias Christensen
-
8
Lyes Houri
Támadók
-
10
Lirim Kastrati
-
19
Kenan Kodro
-
7
Szabolcs Schön
Fontos Tudnivalók
- Az Újpest előző öt hazai meccséből hármat is megnyert.
- A Vidi legutóbbi öt idegenbeli meccséből egyet nyert csak meg.
- Az Újpest előző hét meccsén összesen 14 gólt lőtt és 9-cet kapott.
- A Fehérvár előző hét meccsének gólaránya 8 szerzett és 9 kapott gól.
Fő előrejelzés Újpest - MOL Fehérvár
1. csapat nyer
Legjobb odds-ok:
Egyetértesz a szerzővel ?
4 szavazat
Igen 100%
4 szavazat
Nem 0%
További tippek
Kevesebb mint 2.5
Legjobb odds-ok:1.93
-
1.85
Fogadj itt -
1.93
Fogadj itt -
1.87
Fogadj itt -
1.87
Fogadj itt -
1.92
Fogadj itt
MCG - NO
Legjobb odds-ok:2.15
-
2.05
Fogadj itt -
2.15
Fogadj itt -
2
Fogadj itt -
2.05
Fogadj itt
12
Legjobb odds-ok:1.33
-
1.3
Fogadj itt -
1.33
Fogadj itt -
1.29
Fogadj itt -
1.25
Fogadj itt
Újpest & MOL Fehérvár jelenlegi állás a OTP Bank Liga
Regular Season | JM | N | D | V |
G - E
|
G | Ptk | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | MTK | 6 | 3 | 2 | 1 | 8 - 5 | +3 | 11 |
2 | Újpest | 6 | 3 | 2 | 1 | 11 - 11 | 0 | 11 |
3 | Diósgyőr | 6 | 3 | 1 | 2 | 11 - 7 | +4 | 10 |
4 | Kecskemeti TE | 4 | 3 | 0 | 1 | 8 - 3 | +5 | 9 |
5 | Debrecen | 4 | 3 | 0 | 1 | 9 - 5 | +4 | 9 |
6 | Paksi SE | 5 | 2 | 2 | 1 | 8 - 8 | 0 | 8 |
7 | Puskás | 5 | 2 | 2 | 1 | 9 - 10 | -1 | 8 |
8 | Ferencváros | 3 | 2 | 0 | 1 | 12 - 6 | +6 | 6 |
9 | MOL Fehérvár | 6 | 1 | 1 | 4 | 8 - 12 | -4 | 4 |
10 | Várda SE | 6 | 1 | 1 | 4 | 6 - 12 | -6 | 4 |
11 | Zalaegerszegi TE | 5 | 1 | 0 | 4 | 4 - 9 | -5 | 3 |
12 | Mezőkövesd-Zsóry | 4 | 0 | 1 | 3 | 4 - 10 | -6 | 1 |