Juventus vs Sevilla Tippek 2023. 05. 11.
Juventus
1 : 1
Sevilla
A mérkőzés véget ért, nézze meg a további foci tippjeinket mára, illetve foci tippjeinket holnapra.
Tartalom
- Versenysororzat: Európa Liga
- Dátum: 2023. 05. 11.
- Kezdési idő: 20:00 UK / 21:00 CEST
- Helyszín: Allianz Stadion (Torinó)
A BL elődöntők mellett természetesen ezen a héten az EL elődöntők is megrendezésre kerülnek a szokásos csütörtöki időpontban, az első elődöntő első fordulója pedig nem más, mint a Juve-Sevilla meccs lesz.
A hazai Juventus a BL-ben kezdte az idei menetelését, ott viszont a H csoportban összesen 3 pontig jutott, míg a Benfica és a PSG 14-ig tehát a harmadik helyet elfoglalva érkezhetett az Európa Ligába. Ott aztán a Nanteson, a Freiburgon és a Sportingon át vezetett utuk az elődöntőig. A Sevilla is ugyanebben a cipőben járt, csupán ők a G csopirt harmadikjaként kerültek az EL-be, ahol aztán a PSV, a Fenerbahcét és végül a negyeddöntőben bravúrral a Manchester Unitedot is.
Szerintem ezt a meccset hazai pályán meg fogja tudni nyerni a Juventus, a zebrák vannak olyan formában, illetve a sérültek listája is nekik kedvez.
Juventus vs Sevilla Egymás elleni (H2H) statisztika
-
Juventus
1 : 1
Sevilla
Europa League
Juventus csapathírek
A csapat előző öt meccse nem rossz. Öt meccs, kettő győzelem, egydöntetlen és kettő vereség, ebben pedig egy Coppa Italia kivételével mind bajnoki forduló volt.
A keretben a Juvénál nincsen nélkülözhetetlen státuszú sérült játékos tehá mondhatni Massimiliano Allegri vezetőedző szinte teljes csapatból dolgozik, hisz aki fontos az egészséges és valószínűleg ott is lesz a pályán csütörtök este.
A Juvéval kapcsolatos elég nagy hír, hogy a zebrák visszakapták a szezon elején levont pontjaikat a Seria A-ban, így most a 2. helyen állnak a beérhetetlen Napoli mögött.
Az utolsó mérkőzést a Juventus
-
Juventus
0 : 1
Milan
Serie A
-
Empoli
4 : 1
Juventus
Serie A
-
Sevilla
2 : 1
Juventus
Europa League
-
Juventus
2 : 0
Cremonese
Serie A
-
Juventus
1 : 1
Sevilla
Europa League
Juventus lineup
Goalkeeper
-
1
Wojciech Szczęsny
Defenders
-
6
Danilo
-
19
Leonardo Bonucci
-
12
Alex Sandro
Midfielders
-
11
Juan Cuadrado
-
20
Fabio Miretti
-
5
Manuel Locatelli
-
25
Adrien Rabiot
-
17
Filip Kostić
Forwards
-
22
Ángel Di María
-
9
Dušan Vlahović
Sevilla csapathírek
A csapat előző öt meccse nagyon jó. Öt meccs, négy győzelem és egy vereség, ebből az egy EL meccs mellett négy LaLiga bajnoki volt.
A keretben ellenfelükkel ellentétben itt már jó pár sérült van, Marcao védő aki a United ellen is játszott, Gueye, Suso vagy éppen Nianzou sem játszhat akiknek hiánya számítani is fog José Luis Mendilibar vezetőedző számára kezdő összeállításakor.
A klub a bajnokságban jelenleg nagyon rosszul áll, öt fordulóval a szezon vége előtt a Sevilla a 11. helyen áll ami a tavalyi BL indulást éeő 4. helyülhöz képest nem túl fényes.
Az utolsó mérkőzést a Sevilla
-
Sevilla
1 : 1
AS Roma
Europa League
-
Sevilla
1 : 2
Real Madrid
La Liga
-
Elche
1 : 1
Sevilla
La Liga
-
Sevilla
0 : 0
Real Betis
La Liga
-
Sevilla
2 : 1
Juventus
Europa League
Sevilla lineup
Goalkeeper
-
13
Bono
Defenders
-
16
Jesús Navas
-
44
Loïc Badé
-
6
Nemanja Gudelj
-
19
Marcos Acuña
Midfielders
-
20
Fernando
-
10
Ivan Rakitić
-
55
Lucas Ocampos
-
21
Óliver Torres
-
25
Bryan Gil
Forwards
-
15
Youssef En-Nesyri
- A Juventus előző öt hazai meccséből csak egyet vesztett el.
- A Sevilla legutóbbi öt idegenbeli meccséből szintén csak egyet bukott el.
- A Juve előző hét meccsén összesen 6 gólt lőtt és 6-tot kapott.
- A Sevilla legutóbbi hét meccsének gólaránya 13 szerzett és 7 kapott gól.
Fő előrejelzés Juventus - Sevilla
1. csapat nyer
Legjobb odds-ok:
Egyetértesz a szerzővel ?
2 szavazat
Igen 50%
2 szavazat
Nem 50%
További tippek
ÁH1 (0)
Legjobb odds-ok:1.26
-
1.26
Fogadj itt
Kevesebb mint 2.5
Legjobb odds-ok:1.6
-
1.6
Fogadj itt -
1.59
Fogadj itt -
1.55
Fogadj itt -
1.57
Fogadj itt
MCG - NO
Legjobb odds-ok:1.67
-
1.67
Fogadj itt -
1.65
Fogadj itt -
1.6
Fogadj itt -
1.62
Fogadj itt
12
Legjobb odds-ok:1.32
-
1.32
Fogadj itt -
1.29
Fogadj itt -
1.3
Fogadj itt -
1.29
Fogadj itt