Lóverseny fogadás Stratégia és Taktika

Frissítve:

Bizonyára találkoztál már valamilyen formában a lóverseny fogadás történetével, mely hosszú múltra tekintvissza hazánkban is. Ha még nem tettél fogadást semmilyen lóversenyre vagy futamra, akkor most megtudhatod, hogy milyen tényezőket érdemes figyelembe venni. Ha többet szeretnél tudni, mint egy átlagos sportfogadó, akkor bizony sokat kell olvasni hasonló cikkeket, és sokat kell megtapasztalni a lóversenyzés világáról.

E cikkünkben megmutatjuk, hogy milyen paraméterek alapján áll össze egy igazán jó lóversenyfogadás stratégia, illetve hogy milyen gyakori hibákat érdemes elkerülni. Sokszor a legegyértelműbb dolgok sem jutnak az ember eszébe, ezért most összegyűjtöttünk pár hasznos tanácsot, hogy ne neked kelljen feltalálnod a spanyolviaszt. És persze az sem mellékes, hogy számos lóverseny stratégia is bevethető hozzá.

loverseny

Lóverseny fogadás stratégia trükkök

Talán az egyik legfontosabb teendő, amit minden sportnál és fogadási típusnál meg kell a tenni, az a házi feladat megírása. Emberek százezrei fogadnak napi szinten, millió dolláros össztétben lóversenyfutamokra, azonban mégis csak parányi százalékuk tud profitábilis lenni. Vajon mitől lehet ez az igen alacsony sikerráta?

Ha tovább vizsgálódunk, akkor azt lehet kikövetkeztetni, hogy csak nagyon kevesen hajlandóak minimális munkát belefektetni a lovak és versenyek elemzésébe. Ha megtekintesz egy futaműrlapot vagy információs táblát, akkor már közelebb kerülhetsz a végeredmény megtippeléséhez. Persze ebből nem fogod biztosra tudni, hogy melyik lóra hogy fogadj, de mindenképp kapsz egy támpontot, ahonnan elindulhatsz.

Kezdésnek nagyon hasznos lehet magának a versenynek a körülményeit összesíteni. Hol tartják, mikor kezdődik, milyen időjárás várható, milyen a talaj minősége? Ha többféle versenyre fogadsz, idővel már fejből fogod tudni, hogy hol milyen pályán kell a lovaknak versenyezni, ami döntő tényező lehet sok esetben.

Most ejtsünk néhány szót a lovakról is, hiszen rajtuk múlik a végeredmény nagyobb része. Fontos már maga a rajtfelállás is, ugyanis közel sem mindegy, hogy melyik pozícióból indul egy adott ló. Bizonyos helyek előnnyel járnak a rajt szempontjából, bizonyos helyek viszont nagy hátrányt jelentenek. A zsokék pólójának színe is feltűnik a rajtfelállásnál, ami abban segít, hogy megismerd a lovat, amelyre fogadtál. Abban viszont biztosan nem, hogy ki fogja nyerni a futamot, úgyhogy semmiképp se fogadj olyan lóra, melynek zsokéja a kedvenc színedben indul, mint ahogy azt teszik nagyon sokan és persze hibásan.

Az egyik legjelentősebb információ a lovak előző versenyeken elért helyezéseinek listája. Ezt általában a ló neve mellett találod kis számokkal jelölve. Általában 1-9-ig vannak a helyezések, mert ennyi ló indul többnyire egy futamon, de persze lehetnek kivételek. Ha esetleg nem szám, hanem betű szerepel, akkor azon a futamon az adott ló valamiért diszkvalifikálva lett. Ha pedig kevés számot találsz, akkor kevés versenyen indult az elmúlt időszakban. Ilyen esetekben mindig további vizsgálatok szükségesek.

Népszerű fogadási események és piacok

A lóverseny fogadás piacainak ismeretét kötelező elsajátítanod, ha sikeres szeretnél lenni ezen a területen! Nagyon nehéz dolgod nincs, hiszen viszonylag kevés opció létezik, inkább a versenyek, futamok nagy száma az, ami elbizonytalaníthatja az embert. Na és persze a lovak mennyisége, akiket alaposan ki kell ismerni. Most ismerd meg, hogy milyen fogadási típusok vannak a lóversenyen:

  • Quinella
  • Exacta
  • Trifecta, Superfacta
  • Daily Double, Pick 3
  • Wheel

A Quinella esetében arra tehetsz fogadást, hogy egy versenyen belül két lovat teszel meg, melyek az első kettőben fognak végezni. Tehát az mindegy, hogy melyik az első és melyik a második, a lényeg, hogy ők érjenek be az első két hely valamelyikére.

Eggyel bonyolultabb verzió, ha a sorrendet is meg akarod tippelni. Ide már komoly statisztikai elemzés és a lovak, futamok, zsokék alapos ismerete szükséges. Tehát megint csak két lóra fogadsz, de már azt is megadod, hogy melyik lesz az első és melyik a második.

A következő fogadási típus már tényleg csak a profiknak és a bátraknak való. A Trifecta, vagyis a hármas befutóra történő fogadással három lovat kell megtippelned, akik az első háromban fognak végezni. A sorrend is számít természetesen. Lehetnek olyan kombinációk, amikor azért is kapsz nyereményt, ha a sorrend nem stimmel, de a három ló igen. Ugyanezek érvényesek a Superfecta fogadásnál is, csak annyi különbséggel, hogy ennél az opciónál már négy lóra kell megtenned tétjeid.

Elég gyakori, hogy több futam is van egy versenynapon, így akár összevont fogadást is tehetsz a futamokra. Ha például három futam végső győzteséd szeretnéd megfogadni, akkor a Pick 3 fogadási opciót kell választanod, míg két futam esetén a Daily Double lesz az, amire szükséged van.

A leggyakoribb fogadási formákon túl még ott van a Wheel típusú fogadás, mely a hármas befutó (Exacta) bővített változata. Ennek értelmében az első helyezettet megtippeled, de a második helyezettre két tippet is tehetsz, így növelve a nyerési esélyeket.

Ne felejtsd el az élő fogadások lehetőségét sem!

A klasszikus lóverseny fogadás egyik legfőbb ismérve, hogy az emberek felkeresik a lóverseny pályát (lovit), és a helyszínen élőben teszik meg tétjeiket. Jelenleg azonban már online is dúl a harc a tétekért és nyereményekért. Sokszor a futam előtti közvetlen fogadás mellett a futamok közvetítése is megoldott a fogadóirodák kínálatában, így emelve a felhasználói élményt. Ennek köszönhetően a sok futam megtekintése plusz tapasztalattal és tudással tud felvértezni, ami segíthet a későbbi döntések meghozatalában. Már névről fogod ismerni a lovakat és zsokékat, és tudni fogod, hogy hol milyen teljesítményt nyújtottak. Elég lesz csak rápillantanod az adott futam mezőnyére, és már lesz egy előzetes sejtésed, hogy milyen futam várható!

loverseny fogadas

Melyek azok a tényezők, amikre még érdemes odafigyelni?

A lóverseny fogadás egyik különlegessége, hogy nem kell feltétlenül csak a győztes lovakra lehet fogadnod és várnod, hogy ők fussanak be elsőként. Ha az a célod, hogy minél több pénzt keress, akkor meg kell tanulnod kezelni a különböző típusú fogadásokat. Tisztában kell lenned azzal, hogy ahány verseny van szerte a világon, annyi fajta tét, kifizetés és szabályozás létezhet. Magyarán ez azt jelenti, hogy bizonyos eseményekre fogadhatsz az egyik versenyen, míg teljesen másokra a másik versenyen.

A leggyakoribb a fix odds-ú fogadás, amikor is megteszel egy tétet, és a bukméker társít ahhoz egy fix szorzót. Így könnyen kikalkulálható, hogy mennyi lesz a várható nyereményed. Néha viszont csak egy kezdőérték van megadva, ami azt jelenti, hogy nem lehet tudni a pontos szorzókat, amíg a futam el nem kezdődik és az összes fogadás és tét be nem érkezik.

A fix odds-ok mellett egyre nagyobb népszerűségre kezd szert tenni a piac alapú Exchange fogadás. Ez röviden annyiban merül ki, hogy nem a bukmékerrel kötsz fogadást, hanem más fogadókkal. Felteszel egy bizonyos mennyiségű tétet az adott lóra, és egy másik fogadó pedig az ellen fog tenni, és így kerül megkötésre a fogadás. Ez megengedi azt a lehetőséget, hogy ne csak győztes lóra lehessen fogadni, hanem vesztesre is, ami szélesíti a lehetőségeket.

Ezek tudatában előnyös lehet, ha több versenyre fogadsz, de persze nem az összesre. A legnagyobb versenyek éves szinten az összesen leadott fogadások kétharmadát is magukénak tudhatják, ami azt jelenti, hogy sok-sok kis versenyre alig érkeznek fogadások. Tehát sokak nincsenek tisztában azzal, hogy az adott év során hogyan teljesítenek azok a lovak, melyek majd a Kentucky Derbyn fognak indulni, ami a legjelentősebb versenynek számít a világon. Vagyis ha veszed a fáradságot és a megelőző versenyeken is tippelsz, akkor sokkal nagyobb tudás birtokában érkezel majd a legnagyobb versenyekre, ahol az igazán nagy pénzek mozognak!

A végére hagytunk egy kulcsfontosságú teendőt, mégpedig a bankod menedzselését. Ha ezt kihagyod a napi rutinodból, akkor tulajdonképpen lehúzhatod a lóversenyfogadást és az összes eddig belefektetett munkádat a vécén! Kalkuláld ki, hogy miben merülnek ki a kiadásaid, mennyi pénz kell lakhatásra, megélhetésre, tartalékolásra. Ha mindent összeszámoltál, és maradt még bármekkora összeg is, amit kockáztathatsz, akkor az lesz a bankod, a sportfogadó egyenleged. Ez egy dedikált keret lesz, amit csak lóverseny fogadás során fogsz felhasználni.

Foglaljuk össze dióhéjban!

Cikkünk végén bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos információt átadnunk a lóverseny fogadásról számodra. Ha ez még teljesen ismeretlen terület a számodra, de úgy érzed, hogy szeretnél vele foglalkozni, akkor ne spórold meg a rászánni való időt Ha hosszú távon tudsz gondolkodni, akkor sikerülhet egy sikeres stratégiát kidolgoznod. Ahhoz viszont rengeteg időt és energiát kell beleadnod, hogy bekerülhess abba a felső pár százalékba, akik sikeresek a lóverseny fogadás világában!

GYIK

? Milyen típusú fogadások a legjobbak a kezdőknek?
Kezdőként, ha maximalizálni akarod a nyerési esélyeid, akkor az egyértelmű, egy kimenetelű fogadásokra kell összpontosítanod. A legkönnyebben egy „show” fogadással, majd azt követő „place” fogadással van esélyed nyerni.

A show tét esetén helyesen kell kitalálnod, hogy egy ló az első három helyen végez, de azt már nem kell eltalálnod, melyik pozícióban végez. Ha csak egy lóra tippelsz, hogy nyer, akkor csak azt kell eltalálnod, hogy megnyeri-e vagy sem, így kevesebb a tévedési lehetőség. Ez kicsit nehezebb a „show” vagy a „hely”, de a kezdőknek még mindig megfelelő fogadást jelent.
? Miért fogadjak lóversenyre?
Ez a kérdés megválaszolhatja önmagát, ha spontán érdeklődést mutatsz a lóverseny iránt. Ha mégsem, akkor felmerül a kérdés, hogy miért jó szórakozás nézni és fogadni a lóversenyekre. Valójában néhány ember több okból is ellenáll a lóversenyzésnek. Először is vannak olyanok, akik (helytelenül) úgy vélik, hogy a lóverseny nem „igazi” sport, azzal érvelve, hogy nem igényel sportképességet.

Ez egyszerűen nem igaz. A zsokéknak keményen kell dolgozniuk, hogy formában maradjanak. Ráadásul elképesztően sok kemény munka, edzés és stratégia folyik a sikeres lóversenyzésben, ahol a csapatmunka folyamatos erőfeszítés a ló, a zsoké és az edző között.
? A lóverseny nem csak a gazdag embereknek szól?
Igaz, hogy nagyon sokat fizethetsz azért, hogy számos prominens lóversenyen jelen legyél a helyszínen. De valójában meglepő, hogy sok lóversenyen mennyire elérhetőek a jegyek. Ráadásul online is fogadhatsz a lóversenyekre, és ez viszont már nagyon is megfizethető. Tehát nem, a lóverseny biztosan nem csak a gazdag emberek számára szól
? Miért jobb az online fogadás, mint a helyszíni?
A lóverseny online fogadása sokkal könnyebb és kényelmesebb, mint a versenypályán fogadni. Nincsenek tömegek, amelyeken át kell gázolni, nincsenek sorok, amelyekben várakozhatnál, és nincsenek pénztárnokok, akikkel foglalkozni kellene.

Nem kell attól tartanod, hogy tévesen veszik fel a téted, és valami rosszul sül el. Ehelyett csak be kell jelentkezned egy online fogadási platformra, választanod egy lovat, bepötyögni a tétet és már küldheted is a fogadást.
? Hol nézhetek élő lóversenyfutamokat?
Szinte bármely online fogadóirodánál megtalálod az aktuális és népszerű lóversenyfutamokat. Ha ezek mellé még élőben is szeretnéd követni a közvetítést, akkor már kisebb a választék.

Minden az adott irodától függ, hogy hogyan tudja műsorra tűzni a fogadható lóversenykínálatot. A legnagyobb irodáknál szinte biztos, hogy van lehetőséged az élő streamre, de érdemes megnézni a szóba jövő bukikat és olyat választani, ahol erre lehetőség van.

7 értékelés, átlag 4.6 / 5

Bejelentkezés

Email

Jelszó

Jelszó megerősítése