Chelsea vs Newcastle Tippek 2023. 12. 19.

Chelsea

Chelsea

1 - 1

Half time: 0 - 1

Full time: 1 - 1

Kick off:

Date:

Newcastle United

Newcastle United

1

1.81

X

3.90

2

4.70

  • Versenysororzat: EFL Kupa 
  • Dátum: 2023. 12. 19.
  • Kezdési idő: 20:00 UTC / 21:00 CET
  • Helyszín: Stamford Bridge (London)

A Bajnokok Ligája és a többi Európai kupasorozat csoportköre is lezárult ezen a héten, és majd csak tavasszal térnek vissza a kieséses szakasszal,  de ez nem azt jelenti, hogy addig üresek lesznek a hétköznapok meccsek szempontjából, ugyanis rögtön érkeznek a liga upa fordulói, például az EFL Kupaáé, ahola negyeddöntőben rögtön két Premier League csapat futott össze, a Chelsea-Newcastle találkozóban.

A hazai Chelsea nagyon rosszul kezdte az idei szezont és ez még most is kihat a helyezésükre, a csapat 17 meccs alatt 22 pontot szerzett, ezzel pedig a 10. helyen állnak. A Newcastle ehhez képest teljesen jól indította saját idényét, 17 meccs alatt ők 29 pontig jutottak, amivel a 6. helyen állnak elég közel a tűzhöz. A két csapatnak elég különböző volt a negyeddöntőig vezető útja a kupában, a Chelseanek a Wimbledont, a Brightont és a Blackburnt kellett megvernie, míg a Newcastlenek a Manchester Cityt és a Manchester Unitedet is meg kellett vernie, ahhoz, hogy idáig eljusson.

Szerintem ezt a meccset a Chelsea nyeri meg, mindkét csapatnak rengeteg sérültje van, de ez a Newcastlenél jobban lecsapódik, tehát úgy gondolom, hogy a Chelsea most egy erősebb csapatot tud majd pályára küldeni.

Chelsea vs Newcastle United Egymás elleni (H2H) statisztika

  1. Newcastle United

    4 : 1

    Chelsea

    Premier League

  2. Newcastle United

    1 : 1

    Chelsea

    Premier League Summer Series

  3. Chelsea

    1 : 1

    Newcastle United

    Premier League

  4. Newcastle United

    1 : 0

    Chelsea

    Premier League

  5. Chelsea

    1 : 0

    Newcastle United

    Premier League

Chelsea

Chelsea csapathírek

A csapat előző öt meccse nem valami jó. Öt meccs, kettő győzelem és három vereség, ebből az összes találkozó Premier League forduló volt, hiszen a Chelsea tavalyi silány teljesítménye sem ért BL vagy esetleg EL helyet.

A keretben nagyon sok séürlt van, közülük a legégetőbbek a kapuban Robert Sanchez hiánya, a védelemből Chilwell, Reece James, Cucurella és Fofana, a középpályáról Lavia, a támadósorból pedig Nkunku, a csapatnak tehát biztos nélkülük kell pályára állnia, de szerintem Mauricio Mpochettino vezetőedző így is egy jó kezdőt tud majd pályára küldeni, főleg, hogy a legjobb góllövők, Nicolas Jackson, Sterling és Palmer is ott lehet a csapatban.

Az utolsó mérkőzést a Chelsea

  1. Chelsea

    2 : 0

    Sheffield United

    Premier League

  2. Everton

    2 : 0

    Chelsea

    Premier League

  3. Manchester United

    2 : 1

    Chelsea

    Premier League

  4. Chelsea

    3 : 2

    Brighton & Hove Albion

    Premier League

  5. Newcastle United

    4 : 1

    Chelsea

    Premier League

Chelsea felállás

Kapus

  • 28

    Djordje Petrovic

Védők

  • 26

    Levi Colwill

  • 5

    Benoit Badiashile

  • 6

    Thiago Silva

  • 2

    Axel Disasi

Középpályások

  • 23

    Conor Gallagher

  • 25

    Moises Caicedo

  • 20

    Cole Palmer

  • 10

    Mykhaylo Mudryk

  • 7

    Raheem Sterling

Támadók

  • 15

    Nicolas Jackson

Newcastle United

Newcastle csapathírek

A csapat előző öt meccse, nem túl jó. Öt meccs, kettő gyzőelem és három vereség, ebben az ötösben azonban már van négy Premier League bajnoki mellett egy Bajnokok Ligája csoportkör forduló is.

A keretben itt is elég sok sérült van, az leős számú kapus Nick Pope itt sem bevethető, a védelemből Matt Target és Trippier, a középpályáról Joe Willock, a támadóktól pedig Harvey Barnes sérült, ezen felül pedig még Sandro Tonali a cspat egyik legdrágább igazolása eltiltás miatt nem léphet pályára, Eddie Howe vezetőedzőról is elmondható, hogy a legjobb góllövőit pályára küldheti ős is, azonban csere lehetőség nem igazán marad egyetlen játékosának sem, ami a csapat Milan elleni vesztét is okozta BL-ben.

Az utolsó mérkőzést a Newcastle United

  1. Newcastle United

    3 : 0

    Fulham

    Premier League

  2. Newcastle United

    1 : 2

    Milan

    Champions League

  3. Tottenham Hotspur

    4 : 1

    Newcastle United

    Premier League

  4. Everton

    3 : 0

    Newcastle United

    Premier League

  5. Newcastle United

    1 : 0

    Manchester United

    Premier League

Newcastle United felállás

Kapus

  • 1

    Martin Dubravka

Védők

  • 33

    Dan Burn

  • 5

    Fabian Schar

  • 6

    Jamaal Lascelles

  • 21

    Tino Livramento

Középpályások

  • 39

    Bruno Guimaraes

  • 36

    Sean Longstaff

  • 7

    Joelinton

Támadók

  • 10

    Anthony Gordon

  • 9

    Callum Wilson

  • 24

    Miguel Almiron

Chelsea vs Newcastle - Fontos Tudnivalók

  1. A Chelsea előző öt hazai meccséből egyet vesztett csak el.
  2. A Newcastle legutóbbi öt idegenbeli meccséből egyet sem nyert meg.
  3. A Chelsea előző hét meccsén összesen 15 gólt lőtt és 15-töt kapott.
  4. A Newcastle leugtóbbi hét meccsének gólaránya 11 szerzett és 11 kapott gól.

Fő előrejelzés Chelsea - Newcastle United

1. csapat nyer

Közzétéve

clock
nyerési arány

50% nyerési arány

wins

4 sorban nyer

Sziasztok! A nevem Palásti Kornél, és alább olvashatjátok a futball és én közti szerelmi történetünket.

Legjobb odds-ok:

Unibet

1.81

Fogadj most

További tippek

ÁH1 (0)

Legjobb odds-ok:1.33

Több mint 2.5

Legjobb odds-ok:1.78

MCG

Legjobb odds-ok:1.72

Dupla esély (1X)

Legjobb odds-ok:1.22

Chelsea vs Newcastle - GYIK

?

Hol nézhető?

A találkozó élőben látható lesz a Match 4 csatornán.

?

Ki lesz a bíró?

A meccs bírója a Premier Leagueben is látható Gillett J. lesz.

?

Kitől lehet gólokat várni?

A meccsen én mindkté csapattól várnék gólt, a Chelseatől Nicolas Jackson, Palmer, Sterling a legnagyobb esélyesek, a Newcastletől pedig Wilson, Gordon vagy Almiron lehet eredményes.